Cikk/Anyag: AZ ALKALMAZKODÓ MÁRKUSHEGYI BÁNYA

AZ ALKALMAZKODÓ MÁRKUSHEGYI BÁNYA

Dr. Havelda Tamás 1981-ben szerzett bánya¬művelő mérnöki oklevelet. Az egyetem elvégzését követően két évig Tatbányán dolgozott, majd átkerült az Oroszlányi szénbányákhoz.

A termelésirányítás és a tervezés minden lépcsőjét végigjárva lett Márkushegyen felelős műszaki vezető. Az erőmű és a bánya integrációja óta a Vértesi Erőmű Zrt. bányászati igazgatója.

2005-ben doktori oklevelet szerzett a Miskolci Egyetemen. Hosszú ideje aktívan rész vesz több társadalmi szervezet munkájában is.
Talán első olvasatra nehezen értelmezhető, hogy mit is jelent a címben meg-fogalmazott gondolat. Egy üzem, egy termelő hely is tud alkalmazkodni? Tud, sőt kell is alkalmazkodnia ahhoz, hogy megújulhasson, hogy korszerűsödjön, hova tovább életben maradhasson.

Sok-sok évre visszanyúlva tudatosan – néha persze ösztönösen – kereste az üzem, az akkori vezetés a munkavállalókkal karöltve, a nagyobb termelés elérésének úját. Nem sokkal a „hurrá korszak” után érthető volt ez a törekvés. Hamar felismerést nyert, hogy sokat termelni csak intenzív gépesítéssel lehet. (No persze az ember, a technológia sem mellékes.) Már a bánya tervezésekor magas fokú gépesítés és tipizálás volt a cél. Nagykapacitású, a kor fejlettségének meg¬felelő technikai háttér került beszerzésre. Ekkor a mennyiség volt az elsőrendű szempont. Ez volt a mennyiségi igényekhez alkalmazkodás.

A vállalat más bányaüzemeinek kimerülése miatt egyre inkább előtérbe került – a kommunális piac kiszolgálása– a tisztán termelés, a kiadott termék minőségé¬nek javítása érdekében. A program a föld alatt, a termelő helyeken kezdődött és a központi osztályozó légszérjeinél fejeződött be. Ez nem más, mint a minőségi igényekhez alkalmazkodás.
Számtalan kisebb-nagyobb szervezeti átalakítás után, 1992-höz értünk. Gazda¬sági okokból megtörtént a nagy múltú Oroszlányi Szénbányák átalakulása. Az improduktív tevékenységet az Oroszlányi Szénbányák FA-ba, míg az életképesen működő részt a Széntermelő és Szénértékesítő Leányvállalatba szervezték. Néhány hónapos működés után a leányvállalat átalakult Oroszlányi Bányák Kft-vé. Ez volt a gazdasági körülményekhez alkalmazkodás.
Időközben az országban sorra alakultak a bánya-erőmű integrált társaságok, és világossá vált az integráción kívüli maradók sorsa. 1994 áprilisában három erőmű (Oroszlányi, Bánhidai, Tatabányai) és két bányatársaság (Oroszlányi Bányák Kft és Tatabányai Bányák Vállalat) integrációjával megalakult a Vértesi Erőmű Részvénytársaság. Ezzel az átalakulással a Márkushegyi Bányaüzem is bekerült az integrációba. Ismét új kihívások elé nézett az üzem. A kissé eltérő szakmakultúrájú Mányi Bánya ásványvagyonának kimerüléséig, bezárásáig jó néhány esetben és módon Márkushegy kisegítette az „új kistestvérét”. Gépesítés, technológia és eszközátadás, ami alatt termékcserét kell érteni. Alkalmazkodás volt ez is, mint ahogy az újonnan létrejött családoknál szokás. A Mányi bánya bezárásakor kiváló szakképesítésű munkavállalóival segítette viszont a családot.

Hamarosan kiderült, hogy nem sikerül bekerülni a hosszú távú áramvásárlási szerződésesek sorába, alkalmazkodni kell az időközben liberalizált árampiaci körülményekhez. Számtalan feladatot szült ez a helyzet. Olcsóbban, hatékonyabban kellett termelni. Az akkor 451 Ft/GJ „álom önköltség” célként való megjelölése nagyon hangossá tette a kételkedők táborát. Utólag megvallva elég meredek ígéretnek tűnt, de hittünk magunkban, ismertük a bányánk lehetőségeit és kiváló szakembereit. Elindítottunk egy vertikális és horizontális fejtési idomnövelési programot. A nagyobb ásványvagyon elérése érdekében forgattuk a 180 méteres frontszárnyat, egy másik frontot pedig ikerszárnnyal toldottunk meg. Megnövekedett a frontok redukált darabszáma, és az egy fejtésre jutó termelés nem ritkán 5000 t/napra emelkedett. Kellett ehhez a világszínvonalú Elektra 600-as jövesztő gép, az új Glinik kaparó, a legkorszerűbb keresztvázas szárnyi átadás és a helyigény miatt az új, közel négy méteres nagytetejű kereszteződési pajzs is. Ezzel persze még korántsem teljes a technikai fejlesztések listája. A megnőtt fajlagos fronti teljesítményekkel lehetővé vált a termelés koncentrációja, a hatalmas, 44 km2-es bányatelekkel rendelkező bánya nyitott mezőinek száma 5-ről 1-re csökkent.
A retrofit beruházások csak töredékét tették ki a fejlesztéseknek, a beruházások csak éveken át tartó és áthúzódó folyamatként voltak kezelhetőek. A napi működést olcsóbbá tette az is, hogy az országban bezáró bányákból a még használható, és a mi technológiánkba illeszkedő eszközöket felvásároltuk. Újabb kedvezőtlen folyamathoz – bányabezárásokhoz – alkalmazkodott Márkushegy.

Humánpolitikai megfontolásból alkalmazkodtunk a hazai bányabezárások következtében állásukat elveszítő szakemberek munkaerőpiacon való megjelenéséhez. Persze ez nem mindig csak gazdasági, több esetben bányász szolidaritási kérdés volt. Több mint 500 ilyen munkavállalóról beszélhetünk. Kevésbé szolidaritási, inkább kőkemény gazdasági kérdés volt a külföldi – lengyel, román és ukrán – a későbbiekben csak erdélyi, magyar anyanyelvű munkavállalók foglalkoztatása. Leépítésük alig néhány hónappal ezelőtt, a karcsúsodó termelés (2 frontról 1 frontra) bevezetésekor következett be.
Lépjünk vissza egy kicsit az időben, hogy ne maradjanak ki további, említésre méltó alkalmazkodási történetek. Környezetvédelmi elvárás volt, hogy a nagy zaj- és porterheléssel járó technológiai folyamatok –ilyen a szén osztályozása – megszűnjenek vagy átalakuljanak. A több évtizede működő osztályozónknak – miután köré telepedett a város – „menekülnie” kellett. Európában egyedüli módon földalatti osztályozót hoztunk létre. Ezzel környezeti ártalmak nélkül, egyharmad létszámmal folyik ez a tevékenység, immár 7 éve szinte üzemzavarmentesen. Az osztályozó áttelepítésével párhuzamosan elkészítettünk egy mini szelektáló/leválasztó rendszert a depón, saját szénszükségletünk előállítására.

A rendszer csupán néhány évig működhetett, mert egy rendelet értelmében ma Magyarországon egy szénbánya – az egyetlen földalatti szénbánya – nem fűtheti saját kazánjait a saját szenével, „pontforrás értékhatár fölötti kibocsátása miatt”. Ismét igazgatási változásokhoz, szigorú rendeletekhez kellett alkalmazkodni. És folyamatosan változó körülményekhez való további alkalmazkodás volt a hasznos munkaidő alapot növelő személyszállítás kiterjesztése, az óriási logisztikai feladatot jelentő 2/3-os termékkiszállítás, a telephelyi beszűkülés és a XXI. századi integrált irányítási rendszer bevezetése. Meg kell említeni a már-már permanensnek nevezhető privatizációs hullámhoz köthető munkákat is. Ahány vevőjelölt, annyi kívánság, annyi alkalmazkodás.
Persze a dolgok sokszori átgondolása nem volt mindig haszontalan, abból ötleteket is meríthettünk. A legújabb terveink már olyan alacsony anyagköltség szintet tartalmaznak, amely kis túlzással úgy értelmezhető, hogy éljen meg Márkushegy önmagából. Bányatérségek, vágatok, függőleges akna – föladása, visszarablása, brutálisan egyszerűsített szellőztetés és szállítás, lebutított szervezeti törzsfa (1600 főről 850 főre) jellemzi a terveket.
A Márkushegyi Bányaüzemben szinte vakítóan világosan látszik a saját akaratból bekövetkezett és a kényszerű változások, ALKALMAZKODÁSOK sora. Mindezek ellenére elveszett presztízsünk, megbecsültségünk. Felborultak az értékrendek, de azért ugye nem kell szégyenkeznünk – mert néha már úgy érezzük –, hogy a kevés számú vágathajtásunk átlagos előrehaladási teljesítménye 15 m/nap körüli, az egyetlen frontfejtésünk naponta több mint 5000 tonnát termel, és az integrációkor hihetetlennek gondolt fajlagos önköltséget az ígértnél kisebb értékűre teljesítettük?!

Ez a mi alkalmazkodásunk a remélt jövő építéséhez, mert mi képesek vagyunk alkalmazkodni!!!!



Cikk/Anyag kategóriája: Jó szerencsét
Cikk/Anyag szerzője: realzoldek []
Cikk/Anyag beküldője: realzoldek [webmester@realzoldek.hu]
Cikk/Anyag beküldve: október 18, 2009
Utolsó módosítás: október 23, 2009

A nyomatvány forrása Reális Zöldek Klub