Cikk/Anyag: Mosonyi Emil temetésén elhangzott búcsú-beszédek és a nemzetközi visszhang

Kedves Kollégák!

A 2009. május 25-én, a 99 éves korában, külhonban elhunyt, Mosonyi Emil professzor hazai temetésén nem képviseltette magát egyetlen TV-társaság sem! Pedig az Ő nevéhez fűződik - többek között - az első hazai Országos Vízgazdálkodási Keretterv / OVK, a Tiszalöki-, a Békésszentandrási Vízlépcső, valamint a Karlsruhei Egyetem tanszékvezetőjeként, és a Theodor Rehbock Laboratórium vezetőjeként, a Duna-Majna "Európa csatorna" koncepciójának, tervezésének, környezetbe-illő, víz-, és energia-takarékos megvalósítása, a Frank-Jura hegységen át, a természetvédelmi oltalom alatt álló Altmühl-völgyén keresztül (!), valamint számos tudományos értekezése között a főműve, a "Vízerőhasznosítás" / "Water Power Development", amelyet még kínai fordításban is kiadtak!

A D-M vízlépcsőrendszert volt szerencsém, 1999-ben, a III. Széchenyi Vízi Emléktúra keretében (Bp.-London-Marlow útvonalon, D-M-R, La Manche, Thames) személyesen - matrózként és videósként is - megismernem, de jellemző módon csak ott tudtam meg, hogy tervezése kinek a nevéhez fűződik!!!.

Az útifilmet 2 részletben annak idején 2 TV társaság is bemutatta. (az 1 hónapos utat 2x25 percben!?)

A professzort az MTA, a Karlsruhei Egyetem, a KvVM és a magyar vízügyi szervezetek, a BMGE, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Reális Zöldek Klub saját halottjának tekintette. A temetésén jelen volt - többek között - a szlovák Dunai Kormánybiztos - Gabriel Jencik - vezette szlovák küldöttség is, köztük Julius Binder, volt szlovák dunai kormánybiztossal. Gabriel Jencik méltató szavakkal emlékezett meg a professzorról, akitől szavai szerint, sokat tanultak.

A fentiek ellenére, vagy éppen ezért, a hivatalos hazai sajtó csak néhány, sablonos, a sorok között elbújtatva szereplő sort közölt a temetésről, ami teljesen méltatlan volt a világhírű tudós, a "Vízépítés professzora" életművéhez, munkásságához, és emlékéhez.

A hiányt részben pótolva, mellékelem dr. Józsa János - egyetemi tanár, tanszékvezető, dékánhelyettes, a műszaki tudományok kandidátusa, az MTA doktora - jóvoltából megszerzett és Mosonyi Emil professzor Úr temetésén az MTA, a KvVM és a BMGE képviseletében

- Németh Tamás, az MTA főtitkára
- Kóthay László, vízügyi szakállamtitkár és
- Józsa János

által elmondott, búcsú-beszédeket. dr. Józsa János e tanszékvezetői minőségében, Mosonyi Emil professzor úr jogutóda.

Valamint

- Kerényi A. Ödön - a Magyar Villamos Művek Tröszt ny. főmérnöke, ny. műszaki vezérigazgató helyettese, Mosonyi Emil "harcos-társa" 1955 óta, aki Mosonyi Emil nevében vehette át a "Széchenyi díj"-at - búcsú-szavait, amelyek azonban csak az interneten voltak olvashatók.

A búcsú-beszédeket nem elsősorban csak a vízügyi-, energetikai-, környezet-, és természetvédelmi-, örökségvédelmi-, agrár-, turisztikai-, stb. szakembereknek, hanem elsősorban azoknak a radikális, laikus "ál-környezetvédők"-nek a figyelmébe ajánlom okulásul, akik a Bős-Nagymarosi Vízlépcső-rendszer megvalósítását - annak idején, politikai szándékoktól vezéreltetve - megakadályozták, ezzel többszázmilliárdos nemzetgazdasági károkat és rendkívül nagy presztizs-veszteséget okoztak, ill. folyamatosan okoznak még ma is - 20 évvel a politikai rendszerváltozás után is - az országnak és a nemzetnek!

Remélem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia új vezetése, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a jövőben - az elhangzott búcsú-beszédek szellemében - kiáll Mosonyi Emil professzor és szellemi öröksége mellett, és ezt az állásfoglalást fogja képviselni a jövőben, a mindenkori "ál-környezetvédők", a politikai pártok, az Országgyűlés, valamint a Kormányok felé is.

Végezetül álljon itt a Világ, és a nemzetközi vízügyi-, vízgazdálkodási-, energetikai szakma érték-ítélete. Mosonyi Emil professzort a Világ országainak titkos szavazatai alapján (nem tudom, hogy a magyar radikális "ál-környezetvédők" szavaztak-e?), az elmúlt 60 év legjobbjának választották!!! (lásd: mellékelt kép).

A halála előtt írt javaslatait, intelmeit remélhetőleg a mostani és a felnövekvő nemzedék megfogadja, és a készülő Duna Stratégia, valamint az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv / VGT véglegesítése, stb. során érvényesíteni tudja majd!

Lehet, hogy Mosonyi professzor egyszer "próféta" lehet még a saját hazájában is?

Nyugodjék békében! Emlékét, intelmeit a jövőre nézve, mi megőrizzük!

Baráti üdvözlettel:

--
Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: 06 30 319 2033



Mosonyi gyászbeszédek



Kerényi A. Ödön - Búcsú Mosonyitól - Juhos László videó







Cikk/Anyag kategóriája:
Cikk/Anyag szerzője: realzoldek []
Cikk/Anyag beküldője: realzoldek [webmester@realzoldek.hu]
Cikk/Anyag beküldve: szeptember 22, 2009
Utolsó módosítás: szeptember 22, 2009

A nyomatvány forrása Reális Zöldek Klub