„Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat,
a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik” (24.hu)
|
|
"Már nem tudjuk
visszafordítani ezeket a
folyamatokat, a civilizációnk
n...
Az elektromos autó, a nap- és
szélerőmű zsákutca, akár a
bioetanol – mondja Gelencsér
András vegyész-légkörkutat...
|
|
|
A folyamatban lévő fenntartható technológiaváltás valójában nem
fenntartható, mert nincs meg a
nyersanyag-fedezete. Így ahelyett, hogy segítene, gyorsítja
a rendszer összeomlását. Az elektromos autó, a nap- és
szélerőmű zsákutca,
akár a bioetanol. Ráadásul végképp kifogynak az
élelmiszerkészleteink, miközben a klímaváltozás már nem
megállítható. Gelencsér András vegyész-légkörkutató, a
Pannon Egyetem rektora szerint még mindig mítoszokkal és
politikai lózungokkal áltatjuk magunkat, miközben a valóság
az, hogy elkéstünk: a civilizációnk a túlfogyasztás miatt
elkerülhetetlenül összeomlik néhány évtizeden belül.
Szinte minden életfeltételünkkel kapcsolatban azt
halljuk, hogy válságban van: nyakunkon az energiaválság, a
vízválság, a nyersanyagválság, a klímaválság. A 2010-es évek
második fele óta masszív krízishangulatban élünk, és ez egyre
fokozódik. Ön vegyészként és légkörkutatóként általában nem túl
optimista jövőképet vázol fel…
A tudománynak nem az a dolga, hogy optimista vagy pesszimista
legyen, hanem az, hogy világossá tegye a tényeket. Egyébként az
úgynevezett klímapánik már a 2000-es évek elején beköszöntött: a
2003-as európai hőhullám rázta
fel először a közvéleményt, mert annak nagyon sok halálos
áldozata volt. 2008-ra megérkezett a pénzügyi
válság, aztán a migrációs
válság, de az sem választható el a klímaváltozástól,
mert a nagy migrációs hullámhoz vezető folyamatok a 2000-es évek
elején már megkezdődtek a Közel-Keletet sújtó rekordmértékű aszály és
a terméskiesés miatt.
A 2015-ös migrációs krízis után jött a Covid,
most meg a háború. És ennek nyomában a totális válság, amelyben
nagy döbbenetünkre minden baj összeadódik.
Ezt az eszkalációt a tudomány már előre látta. Ha nincs is ez
a háború, egy bő évtizeden belül a nyersanyaghiány
akkor is utolért volna minket. Mit nem tudtunk? Miért vagyunk
megdöbbenve? Tudtuk, hogy az erőforrások egyenlőtlenül vannak
elosztva, hogy egyre rosszabb
minőségű ásványkincseket tudunk egyre nagyobb ráfordítással
kitermelni, miközben egyre több kellene belőlük;
főleg a csillagháborús fejlesztési tervekhez, amelyekkel sem a
kitermelés, sem a logisztika nem tudja tartani a lépést.
Amikor arról beszélünk, hogy klímaválság van,
Covid-válság van, háborús válság van, gazdasági válság van,
többnyire elfelejtjük, hogy ezek ugyanannak a globális
válságnak a különböző megjelenési formái.
Mint egy gyógyíthatatlan rákos betegség: a
rák az alapprobléma, az pedig már csak a következmény,
hogy hol jelenik meg éppen egy áttét.
Marjai János / 24.hu
Tehát nem úgy néz ki a dolog, hogy ha legalább az
egyiket megoldjuk, akkor megmenekültünk.
Nem, ráadásul még egyiket
sem oldottuk meg. Többnyire a válság egy új formája
írja felül az előzőt, és akkor az már kevésbé lesz fontos a
köztudatban. A migrációs válságot megnyugtatóan megoldottuk?
Vagy a terrorizmust, a klímaproblémát, a járványokat?
A legégetőbb kérdés most a nagypolitikában, hogy
milyen alternatív
forrásból szerezzünk gázt, kőolajat, valamint
milyen más úton jussunk azokhoz az élelmiszerekhez és
nyersanyagokhoz, amelyek fő exportőre Oroszország,
vagy épp Ukrajna. Sokak
szerint eljött az idő, hogy átálljunk fenntartható és megújuló
energiára. Végtére is épp elég energiát sugároz a Nap, minek
nekünk kőolaj?
Ekkora rendszert nem lehet gyorsan
átalakítani. Ráadásul nagyon kihegyeztük az
erőforrásokat. Mindenhol a „just-in-time” szemlélet uralkodott
el, a cégek minden tevékenységet a logisztika mitikus
tévedhetetlenségére alapoztak. Annyira optimalizálták a
költséget a profit érdekében, hogy minden
biztonsági tartalékot elhagytak. Abban bíztak, hogy a
rendszer hiba nélkül, az örökkévalóságig fog működni. Először a
Covid kapcsolta be az ébresztőt, amikor a logisztika egyszer
csak elakadt, mert a kínaiak zártak, a konténerek nem jöttek,
meg keresztbe állt a teherhajó a Suezi-csatornán.
És megmutatta a rendszer, hogy mennyire
sérülékeny.
Igen, de a Covid mégsem szüntetett meg fizikailag
infrastruktúrát. Lecsengett a járvány, visszamentek az
alkalmazottak a gyárakba dolgozni. A háború viszont nagyon
komoly erőforrásokat semmisít meg. Gondoljon bele, lebombázták
Európa egyik legnagyobb acélgyárát Mariupolban, és nincs
tartalék. Évekre előre megvoltak a rendelései a gyárnak, le
voltak kötve ezek a kapacitások, és ezek most évekig nem fognak
rendelkezésre állni.
Ráadásul több millió tonna gabonáról is
beszélünk.
Persze, a háború az élelmiszert is érinti, de a tömegáruk
termelését is. Lehetne elvileg valamilyen helyettesítő
módszerben gondolkodni, de ez nem megy egyik napról a másikra,
és óriási költség- és erőforrás-vonzata volna. Persze, Indiában
még van az acélgyáraknak kapacitása. Csak hát India jóval arrébb
van, és az acél elég nehéz.
Ráadásul van egy csomó elektronikai eszköz, ami
kell az életünkhöz, hiszen gyors adatáramlás nélkül nem működhet
a civilizáció…
Pedig ezek beszerzése is egyre nehezebb lesz, már most is
akadozik. A bajt tetézi, hogy fogytán
van a homok, nem lesz elég az épületek, ipari
létesítmények, utak létrehozásához. És ez nem a távoli jövőben
fog megtörténni, ez már most is probléma.
Nincs elég homok a Szaharában?
Dehogynincs, csak az nem jó semmire. A betonozáshoz folyami
homok kell, amit a víz koptatott, mert a folyami homok
szemcséinek olyan az alakja, hogy a betonnak megfelelő
szilárdságot biztosít. A szaharai homokot a szél koptatta,
legömbölyített, nem használható a belőle készült beton. Ezért
volt az, hogy amikor Dubajban építettek egy mesterséges szigetet
felhőkarcolókkal, és kellett a sok beton, nem a szomszédos
sivatagból szedték ki a homokot, hanem Ausztráliából
szállítottak oda százötvenmillió tonnát, hajókon.
De a chipekhez nem kell sok homok, azok kicsik…
A félvezetőgyártás ilyen értelemben inkább kémiai történet,
ott a szilíciumot a kvarcból lehet megfelelő tisztaságban
előállítani, és ez nem áll rendelkezésre mindenhol. A
szennyezettség miatt nagyságrendekkel több technológiai lépésre
van szükség.
Ezek a
technológiák egymásra vannak utalva, és ha a
szisztéma bármelyik elemét kivesszük, az egész borul.
Nem tudok áttérni másfajta erőműre, ha nem tudok
betonozni.
És ha nem tudok betonozni, akkor nem tudok gyárat
építeni, sem acélt gyártani, tehát a civilizáció
működésben tartásához szükséges technológiák
összeomlanak, és nincs helyettük másik. Ha nem tudok
betonozni, nem tudok felállítani egy szélkereket sem.
Ráadásul az egész modern
civilizáció villamos energiával működik, és
ez annyira kiszolgáltatottá és sérülékennyé teszi, hogy
globális és tartós áramszünet esetén gyakorlatilag rövid
időn belül összeomlana. Ha csak a Facebook lefagy egy
pár órára, már az több milliárd dolláros kárt okoz.
Mi a helyzet a megújuló energiával?
El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló
energiaforrás nincs. Persze, a primer energiaforrás
maga megújuló, mert a szél fúj, a nap süt. De a napból nem a
számunkra hasznos formájú energia jön, azt át kell alakítanunk.
A busmanoknak megfelel a nap úgy, ahogy van, de nekik nem kell
áramot termelni; valóban fenntartható módon élnek, vadásznak,
meg gyűjtögetnek, és elvannak azzal az energiával, ami a napból
érkezik: a növények hasznosítják, ők meg begyűjtik. De nem tud
és nem is akar visszatérni ehhez az életformához közel
nyolcmilliárd ember.
Marjai János / 24.hu
De ha az energetikai átmenet azt jelentené, hogy a
fosszilis erőművek helyett fotovoltaikusak lesznek…
Az elektromos áram előállítása akkor sem megújuló formában
történik. A napelem nem
energiaforrás, abban nulla energia van. Ráadásul
20-30 évig működik jobb esetben, utána már olyan kémiai
átalakulást szenved, hogy nagyon nagy ráfordítással lehet csak
újrahasznosítani az alkotórészeit. Ha 25 évig működik egy
napelem, akkor az első hat évben csak azt az energiát termeli
vissza, amit a gyártása során elhasználtak. És annak az
energiának a nagy része, amit a napelem gyártásába be kell
fektetnünk, szintén fosszilis. Szóval bezárult a kör. A
kelenföldi kapcsolt hőerőmű, ami hőenergiát és villamosenergiát
állít elő, 500 megawattot termel. Ha ezt napelemmel akarnánk
Magyarországon megvalósítani, ahhoz ezer hektáros napelemparkot
kéne létrehozni. És ezt általában olyan helyre kell tenni, ahol
süt a nap, tehát ahol a növények is szívesen éldegélnének.
Ráadásul a napelemekhez szükséges anyagokat tiszta formában
előállítani, ez iszonyatos energiamennyiséget emészt fel. A
szilícium gyakori elem a Földön, a kőzetekben van, de nagyon
ragaszkodik az oxigénhez. Elképesztő energia kell ezeket a
kötéseket elszakítani, és speciális technológia szükséges hozzá.
Az alumíniummal hasonló a helyzet.
Szokták úgy is definiálni a fenntartható vagy
zöld energiát, hogy nem fokozza az üvegházhatást. Ilyen a
szélerőmű.
Nem ilyen, mert a hozzá szükséges betonalapzathoz már
kibocsájtottunk irgalmatlan mennyiségű széndioxidot: egy
tonna cement széndioxid-ekvivalense ugyancsak egy tonna. Tehát
minden tonna cementből ugyanannyi széndioxid kerül a levegőbe a
gyártás közben. És amikor a vasat az acélszerkezethez
előállították, szintén a légkörbe jutott rengeteg széndioxid,
nem is szólva arról, amikor a műanyaglapátokat legyártották
kőolajból. Mire feláll egy szélerőmű, már majdnem annyi
fosszilis energia van benne, mint amennyi energiát pár évig
termelni fog. A szélerőmű a fosszilis energia szobra. A
szennyezés már ott van a légkörben, és a lapát még meg sem
mozdult.
De aztán azért csak megmozdul, és elkezdi
termelni az energiát anélkül, hogy füstölne.
Igen, de annak az energiának, amit bele kell tenni, egész
élettartama alatt csak a
néhányszorosát tudja előállítani. Ez bődületesen
rossz energiahatékonyság. Ez a
hatékonysági szorzó a hagyományos nyersanyagok, mondjuk a
lignit, vagyis a szén esetében körülbelül negyven. A kőszén, a
kőolaj és a gáz is nagyon tömény energiaforrás, és a hőerőművi
hasznosítása a veszteségek ellenére még mindig a
leggazdaságosabb. Ha egy ilyen erőmű dolgozik negyven évig,
ezalatt negyvenszer annyi
energiát termel, mint amennyit a létrehozása és
működtetése felemészt.
Viszont a fosszilis erőművek, miközben energiát
termelnek, folyamatosan szennyezik a légkört. És ez nem igaz
például az atomerőműre. Értem a problémát a betonnal, de ha azt
egyszer legyártják, utána már nem szennyez.
Az atomerőműnek se rossz a hatásfoka, mert elég nagy
az energiasűrűség, és ezek hosszú élettartamú
erőművek. Urán viszont kell hozzá, és az szintén nem megújuló.
Az urán hasadóanyag, a radioaktív bomlása természeti folyamat, a
radioaktív bomlás tart a világegyetem kezdete óta, nem tudjuk se
lassítani, se gyorsítani, de uránból
véges készletünk van.
Mennyi idő alatt fogy el?
Legfeljebb kilencven év. Persze ha átállítanánk erre az egész
globális áramtermelést, akkor sokkal rövidebb ideig tartanának
ki a készletek.
Nem lehet, hogy vannak rejtett urántartalékok
valahol?
Ez nem valószínű, a radioaktivitás elég jól detektálható.
Miért nem találunk valami hatékonyabb módot a
napenergia hasznosítására ahelyett, hogy a fosszilis anyagokat
égetjük?
A kőszén, akár a kőolaj, szintén a napenergiát tárolja. Úgy
jött létre, hogy a földtörténeti múltban az a rengeteg növény
begyűjtötte a napenergiát, elpusztult, eltemetődött, lesüllyedt,
átalakult. Ma pedig ezek hatalmas energiasűrűségű, koncentrált
napenergia-konzervek. Amikor hasznosítjuk, kibontjuk a
konzervet. Csak hát az a gond, hogy húszezer
év termését bontjuk ki egyetlen hét alatt. Százmillió
évek alatt keletkeztek a kőolaj- és földgázmezők, amiknek most
egy-kétszáz év alatt a nyakára hágunk.
De olajból újabb lelőhelyeket találnak.
Azért ez nem ilyen egyszerű. A ’70-es években kongatta meg a
vészharangot a Római Klub, akkor volt divatos elmélet az
olajhozamcsúcs; azt mondták, hogy nem lesz több kőolaj, és
keresni kell alternatívákat.
Aztán mégis megoldották, és most mindenre azt mondják,
hogy majd megoldják. De ez a valósághajlítás tipikus
esete. Ugyanis az elmélet helyes volt. Akkor volt
vége a könnyen hozzáférhető olajnak, amit viszonylag
egyszerű technológiával, gazdaságosan, koncentráltan, hosszú
ideig ki lehet a föld alól nyerni.
Zalában még mindig vannak ilyen himbás kutak, és van, amelyik
még mindig működik. Ez viszonylag egyszerű, gazdaságos, mert kis
befektetéssel dolgozik. Amit most olajforradalomnak neveznek, és
a politikusok szerint Európát ki fogja segíteni, a palaolaj és
palagáz kitermelése. Ez úgy működik, hogy a mélyebben fekvő
rétegekbe belefúrnak, és utána nagy nyomással vizet, meg
mindenféle vegyi anyagot pumpálnak be, hogy kiszorítsák az
olajat. Igen ám, de egy fúrás nyomán három-négy hónapig lehet
csak olajat termelni, aztán a hozam visszaesik, és újat kell
fúrni. S ennek a repesztéses technológiának úgy néz ki az
energiamérlege, hogy a megtérülés a befektetett energiának csak
néhányszorosa. Ráadásul a
palaolaj és a palagáz kitermelése sokkal nagyobb
környezetszennyezést okoz. Persze a végén a
benzinkútnál ugyanolyan vagy jobb minőségű üzemanyagot
tankolunk, mint az 1970-es években, de jóval
nagyobb anyag- és energiabefektetéssel. Vagy
ott az olajhomok Kanadában, ami talajszerű, mint a sötét
humuszos föld, el kell szállítani, fel kell melegíteni több száz
fokra, hogy ki lehessen belőle nyerni az olajat. Ezek nagyon
rossz energetikai hatékonyságú folyamatok.
Czeglédi Zsolt / MTI Olajkút Orosháza és
Csanádapáca között 2018. április 30-án.
De akkor miért nem bányászunk mégis
inkább szenet? Az legalább
van.
Sőt, ott fordított a helyzet, javul a szénbányászat
hatékonysága, főleg, ha megnyitják a külszíni
fejtéseket. Ott a korszerűbb, nagyobb eszközökkel fajlagosan
kisebb költséggel és energiabefektetéssel tudunk
energiahordozót kitermelni.
De nem ég olyan jól, mint a gáz…
Viszont kevesebb energiával jutunk hozzá, ráadásul szénből
még több száz évre
elegendő, könnyen hozzáférhető készletek vannak.
Cserébe a szén égetése nemcsak nagy széndioxid-kibocsátással
jár, hanem rengeteg kormot juttat is a légkörbe. A korom pedig
ugyebár fekete, ezért elnyeli a napsugárzást, és tovább melegíti
a légkört.
Mi a helyzet a biomasszával?
A biomassza a
fotoszintézisen alapul, aminek nagyon kicsi a
hatásfoka, egy százalék alatti. És a
hasznosuló energiatartalma még kisebb, tehát ha a háztartások az
energiát energiaerdőből akarnák nyerni, akkor körülbelül két
hektárnyi erdő kéne minden
ház mellé.
Most a karbonsemlegesség a jelszó: kivezetjük a
szén-, illetve biomassza alapú tüzelést, helyette például
földgázzal termelünk áramot, mondván, hogy az nagyobb hatásfokú,
és kevesebb szén-dioxidot termel.
Valós az éghajlatváltozás,
és hatalmas benne a szén-dioxid szerepe, de csak erre az egyre
koncentrálni a
fenntarthatóság szempontjából zsákutca, és sajnos az uniónak ez
a politikája. Az éghajlatváltozás is komplex
rendszer, aminek nem a széndioxid-kibocsátás az
egyetlen oka. De ha csak ennél maradunk: a földgáz, vagyis a
metán ugyanúgy fosszilis anyag. Csakugyan nagyobb a
hatékonysága, de azért termel szén-dioxidot, ráadásul mire eljut
az égetés helyéig, egy része elszökik. A szivárgás miatt
körülbelül 10 millió tonna metán kerül
a légtérbe évente globálisan. Ez ráadásul közvetlenül
üvegházhatású gáz, és erősebb a légkört
melegítő hatása, mint a szén-dioxidé.
Míg a klímaváltozást lassítani kívánó intézkedések
nagy része a széndioxid-koncentráció és -kibocsátás
csökkentésére koncentrál, a metánról
még mindig nagyon kevés szó esik.
Van egyáltalán olyan energiaforrás, amit
globálisan hasznosíthatnánk úgy, hogy ne szennyezze a légkört,
ne fokozza az üvegházhatást, és ne pusztítsa le a bolygót néhány
tíz éven belül?
Van egy ilyen megoldás, a vízerőmű. Annak
a legjobb az energetikai hatásfoka.
És ezen a ponton kezdenek kommentelni a
környezetvédők, hogy micsoda környezetromboló őrültség ez… Ma a
zöldmozgalom hőseinek számítanak azok, akik Bős-Nagymarost
megakadályozták.
Pedig az a 700 megawatt hiányzik ám. Többet tudna stabilan
termelni, mint Paks egy blokkja. Persze, vannak mellékhatásai,
és nem is lehet mindenhol megcsinálni.
A zöldeknek abban teljesen igazuk van, hogy ez csakugyan
megváltoztatja az ökológiai rendszereket, lokális
szinten átalakítja a
természetet. Ráadásul ennek is van üzemeltetési költsége.
Meg aztán a víz elég kiszámíthatatlan tud lenni.
Ha jég van, az is baj, meg az is, ha csökken a vízhozam, ami
mostanában előfordul; ha aszály idején alacsony a Duna
vízszintje, akkor az erőmű nem fog a névleges teljesítményén
termelni. Tehát olyan külső tényezőktől függ a termelése, ami
nem szabályozható.
És a vízerőmű létrehozása nem jár rengeteg
betonozással?
Dehogynem, csak az utána megtérül, szemben a napenergiával.
Szóval, ha az a kérdés, hogy mi az, ami tényleg fenntartható és
nagy hatásfokú, mégiscsak az a válaszom, hogy a vízerőművet
egyszer kell megcsinálni, és utána nagyon hosszú, évszázados
nagyságrendű az élettartama. És a víznek elég nagy a sűrűsége,
és ha olyan az esése, meg a hozama, akkor az a hatékonysági
mutató, ami a napelemnél három, a hőerőműnél meg negyven, az a
vízerőműnél száz fölötti.
Az átlagos hírfogyasztó rendre arról értesül,
hogy történnek jelentős előrelépések a fenntarthatóság felé.
Európa már átállt például
a bioetanol-tartalmú benzinre, mondván, hogy ezzel jót teszünk a
bolygónak.
Nem teszünk jót, az energetikai
célú intenzív növénytermesztés csökkenti
a biodiverzitást, és a bioetanol előállításának majdnem akkora
az ökológiai lábnyoma, mint a kőolajfinomításnak. Energetikailag
is nonszensz, hiszen föl kell szántani a földet, traktor kell,
műtrágya kell hozzá, de azt is fosszilis alapanyagból állítjuk
elő. A talajokat a mikroelemek tekintetében már így is
kizsigereltük. Egy intenzív művelésbe vont talaj
nyomelemtartalma már csak töredéke a természetesnek, persze a
növények is jóval kevesebbet tartalmaznak mindenből, de egyelőre
még nőnek. A talaj is
erőforrás, több ezer éves, véges és
érzékeny rendszer, aminek a képződési sebessége nagyon lassú, és
most minden tápanyagát kiszipolyozzuk az egyirányú
anyagforgalommal. És amikor betakarítjuk a termést, az az
energiamennyiség, ami végül kijön belőle, kevesebb annál, mint
amit befektettünk. A
bioetanol zsákutca, ahogy a tervezett léptékben
számos más zöldnek látszó kezdeményezés is az.
Marjai János / 24.hu
Szinte félve kérdezem, hogy az elektromos autóval mi
a helyzet…
Erőforrások értelmetlen pazarlása a
köbön. Ott pihennek a garázsokban a 800 kilós akkumulátorokkal
az elektromos autók, bennük a rengeteg kritikus kémiai elem,
lítium, kobalt, amelyek készletei kimerülőfélben vannak.
Fenntartható meg zöld jövőnek tekinteni, hogy mindenki
elektromos autót vegyen, hát erre nincsenek jelzők sem. Ugyanis
az erőforrások közül az anyag oldaláról
sokkal keményebb korlátaink vannak, mint az energia oldaláról. Ha
lenne végtelen mennyiségű anyag, nem lenne gond az energiával
sem. Tudniillik az energia áramlik folyamatosan, de az
anyag mennyisége a bolygón véges, ebből a szempontból
zárt a rendszer. És a kémiai elemeket nem lehet egymásból
átalakítani, ezt már általános iskolában megtanulja mindenki.
Nem úgy működik a világ, hogy ha nincs elég lítium, akkor
gyártunk lítiumot. Több milliárd éve a Napunknál sokszorta
nagyobb csillagok belsejében és szupernóvákban létrejöttek ezek
az anyagok, ennyi van, és kész. Itt a Földön ezeket nem tudjuk
előállítani, sem máshonnan beszerezni. Az
autóipari lobbi a politika támogatásával kitalált egy divatos
irányt, aminek mentén újra lehet gazdasági növekedést és
extraprofitot produkálni. A szabályozást úgy
módosítják, hogy még az is kénytelen legyen igazodni
hozzá, aki nem ért vele egyet.
Ennek a technológiaváltásnak az erőforrások oldaláról
nincs meg a fedezete. Ha az úgynevezett fenntarthatóságra
való átállás jegyében, amit 2050-ig meg akarnak csinálni,
valóban megvalósítjuk az elképzeléseket, beleértve az
elektromos autót, meg a „megújuló” energiatermelést, akkor az
ehhez szükséges kritikus elemek ismert készleteit
gyakorlatilag már az évszázad közepére kimerítjük.
Rengeteg tudományos cikk foglalkozik már ezekkel a
korlátokkal, de valahogy a
politika meg a
gazdasági lobbi egyszerűen nem hajlandó ezekről
tudomást venni.
És ha valami csoda folytán minden szempontot
figyelembe vennénk, legalább az éghajlatváltozás
visszafordítható lenne? Vagy legalább
megállítható?
Nem. Több
százmillió tonna széndioxid és metán szabadul ki csak a
permafrosztból már évente. Tudja, ez az
állandóan fagyott talaj, a tundra, ami rohamosan olvad. Olvad a
sarki jég, és elnyeli a napsugárzás energiáját a sötét víz
ahelyett, hogy a jég visszaverné. Nem lehet itt már megállítani
semmit. Ez egy hatalmas
komplex rendszer, tele nagyléptékű öngerjesztő folyamatokkal,
mint az említett példák, ezekkel már nincs mit tenni. A jég és a
friss hófelszín 60–80 százalékát visszaveri a nap sugárzásának,
a sötétkék vízfelszín pedig mindössze 6 százalékát. A különbözet
hozzáadódik a Föld energiamérlegéhez, és gerjeszti tovább az
olvadást. Több millió négyzetkilométer kiolvadt jéggel mit
kezdünk? Visszafagyasztjuk?
És emberi tevékenység nélkül ez nem történne…
Nincs olyan eleme az éghajlati rendszernek, a Napból érkező
sugárzást és a Föld pályaelemeit kivéve, amit ne módosított
volna máris jelentős mértékben az emberiség. Például már a
középkorban kivágtuk az erdők
jó részét Európában, őserdők jószerével azóta
sincsenek, ezzel máris megváltoztattuk a felszín
sugárzás-visszaverő képességét. Sőt még korábban, más kultúrák
is komoly hatást gyakoroltak, azután ami meg a második
világháború után történt, az már a turbófokozat.
És persze a háború sem környezetbarát, de gondoljon bele, ha
vége lesz valaha, az újjáépítés mennyi energiát és nyersanyagot
fog felemészteni: újrabetonozni mindent, újraépíteni a gyárakat,
lakóépületeket, utakat…
Ha nincs ez a háború, akkor lehet, hogy tovább
alszunk. Lehet, hogy most felébred a világ.
Lehet. Elvileg van még valamennyi erőforrás, tehát ha
normalizálódna valahogy a helyzet, akkor azért még lenne mihez
nyúlni. Csakhogy a
gazdaságot és a politikát szinte kizárólag a rövidtávú gazdasági
érdekek mozgatják.
Most már rövid a táv.
De mindenki csak az aktuális évet, pénzügyi időszakot, választási
ciklust akarja túlélni. A műanyag azért
árasztotta el a világot, hogy kényelmesebb és olcsóbb legyen az
életünk, gyártunk mindent, ami fölösleges
és eldobható. És csodálkozunk, hogy a tengerek tele
vannak szeméttel. Több százmillió tonna műanyagot állítunk elő
évente és ennek nagy része fölösleges.
Mik azok az anyagok, amik a jelenlegi
életformánkhoz szükségesek, de már mindjárt elfogynak?
Pár kivétellel majdnem az egész periódusos rendszert
felsorolhatnám.
Pedig hát az anyag nem vész el…
És hogy van tovább?
Marjai János / 24.hu
Átalakul.
Hát ez az. Az
anyagmegmaradás nem azt jelenti, hogy végtelenek a
felhasználható készleteink. A felhasználás során
átalakítjuk, szétszóródik, és többé nem tudjuk összegyűjteni.
Hiába van meg, ha számunkra nem használható. Ha kibányásszuk az
ezüstércet, kinyerjük az ezüstöt és felhasználjuk mondjuk több
milliárd elektronikai eszközben, az utána meglesz máshol, csak
annyira szétszórva és kis koncentrációban, hogy azt képtelenség
technológiailag értelmezni. De a legkritikusabb helyzettel a foszforkészletek kapcsán
kell majd szembenéznünk. A periódusos rendszerben azért vannak
az elemek éppen ott, ahol, mert speciális tulajdonságokkal
rendelkeznek. Egy-két tulajdonságukat ki lehet váltani, és
néhány anyag más anyagokkal helyettesíthető, de a foszfor nem.
Az egy evolúciós termék. A csontjaink alapanyaga
kalcium-foszfát. Az ön szervezetében is van 800 gramm foszfor,
az aminosavakban, a DNS-ben is. A foszfor életfontosságú elem,
ezért ez a műtrágyák egyik komponense.
És mi történik, ha elfogy?
A modern, intenzív mezőgazdaságra szükség van ahhoz, hogy
ennyi ember táplálékhoz jusson. Régen szépen megtermelték a
növényt, az állat legelt, a trágyáját visszahozták a földre, a
maradványait elásták, így visszajutott a foszfor, és maradt a
földnek termőereje. Most már jórészt egyirányú a folyamat.
A nagyüzemi mezőgazdaság megtermeli az élelmiszert,
elszállítjuk a nagyvárosba, megesszük, a
foszfor kiürül az emberi szervezetből,
megy a csatornába, a folyóba, az óceánba, és volt, nincs. Régen
a guanót, a madarak ürülékét használták foszforpótlásra
azokon a mezőgazdasági területeken, ahol már kimerült a
talaj. Hatalmas guanótelepek léteztek, már a 19. században
háborúztak is értük, csakhogy ezeket mára kitermeltük.
Már csak foszfátkőzetek vannak, 90
százalékuk Marokkóban. A készlet talán
az évszázad végéig kitart.
Tehát nem lesz kaja.
Ennyi biztosan nem, talán a fele sem. És itt nincs
B-terv. Nincs olyan, hogy kitalálunk más biológiai
szabályokat, ha ezek nem tetszenek. Az ATP-molekulát, ami a
fotoszintézis és a sejtlégzés folyamataiban energiaforrásként
szerepel, nem lehet mással helyettesíteni, és a DNS-ben sem
fogjuk kicserélni a foszfort, ahogy a csontjainkban sem, mert
ezek nagyon hosszú evolúciós folyamat termékei. Igen, ez azt
jelenti, hogy néhány évtized múlva az
emberiségnek nagyon súlyos problémái lesznek az
élelmiszerellátással. Persze lehet, hogy ebbe már
most a háború kapcsán belekóstolunk. Az energiatermelés
válsága is súlyos probléma lesz, de
ehhez képest szinte eltörpül.
Az egész modern technikai civilizációra nagyon
büszkék vagyunk, eljutottunk a Holdra, és az egész arra épült,
hogy fosszilis energia, elektromosság…
Csakhogy hibáztunk, mert amikor a ’60-as években eljutottunk
a Holdra, és elértünk a csúcstechnológiákig, nem kellett volna
tömegesíteni mindent. Akkor kellett volna azt az elvet
rögzíteni, hogy minden tartós és javítható legyen.
Nem a szándékoltan elavuló, profitmaximalizáló irányba
kellett volna fordulni, hanem megmaradni az anyag- és
energiatakarékos szemlélet mellett.
Gyerekkoromban a suszter megcsinálta a cipőt, a háztartási
eszközöket megjavították, kicserélték benne az alkatrészt, az
autókat is lehetett javítani, megbecsülték és újrahasznosították
az anyagot. Szinte körforgásos gazdaság volt.
Értem, hogy a ’60-as évek után kellett volna más
irányba indulni, csak hát az emberi természet is adottság, ahogy
a foszfor mennyisége is. Mitől változott volna meg az emberi
természet a ’60-as években? Van bennünk egyfajta önzés, mának
élés, kényelemszeretet.
De ez az ember gyermeki énje, a kütyüzés, ami még a
felnőtteket is elragadja; sokan az autójukat is
státuszszimbólumnak tekintik, aztán egy nem is elég belőle, ha
megengedhetik maguknak.
A gyűjtögető és szerzési ösztön, a prosperitás
vágya evolúciósan is bennünk lehet, hiszen kellett a túléléshez.
De a szerzés és raktározás azokra a dolgokra irányult,
amelyekre tényleg szükségünk volt. Évente új telefonra, több
autóra, mindig a legújabb okosórára senkinek nincs szüksége. Ezt
a jóléti igényt, az örökös kütyüzést és a megunt dolgok
kidobálását, amitől valójában senki nem lesz boldogabb, mesterségesen
teremti meg a marketing.
Csakhogy a végeken, a harmadik világ üzemeiben
emberek tömegei mégiscsak abból élnek, hogy legyártják ezeket a
kütyüket. Nem mondhatjuk, hogy srácok, most jó útra fogunk
térni, tehát bezárjuk a gyárat, ne dolgozzatok.
Így van, mert az a társadalom is erre épült fel.
Nincs remény?
Vannak jó kezdeményezések, de
ezek sporadikusak. Például, hogy a cégek a termékek
helyett inkább szolgáltatást adjanak el.
Amszterdamban a Schipol repülőtér nem lámpákat vesz egy cégtől,
hanem fényt. Azt mondja, ennyi és ennyi lument kérek, ennyit
fizetek érte. Amint a cég oldja meg az izzócserét, érdekeltté
válik abban, hogy hosszú élettartamú legyen az izzó, vagy
javítható legyen a reflektor. Ha egy cég bérbe adja a mosógépet
vagy a telefont, nem kell megvennem. Fizetek a szolgáltatásért,
és nem az én gondom, ha elromlik; innentől a cég abban érdekelt,
hogy az eszközök strapabírók és hosszú élettartamúak legyenek.
Teljesen megfordulna a piac logikája. Most az az érdeke, hogy
évente vegyél újat, akkor meg az lenne az érdeke, hogy húsz évig
ne kelljen ránézni sem. Nekem a városi roller egyébként tetszik.
Nem az, hogy szétszórják a járdán, de filozófiájában
előremutató, hiszen nem birtoklom, nem viszem be a hálószobába,
hanem használom, és a rendszer ezt szolgáltatásként biztosítja.
És amikor nem én használom, használja más.
Marjai János / 24.hu
Reggel elmegyünk a munkahelyre, ott áll a
méregdrágán vett autó egész nap, este hazamegyünk vele, megint
egész éjjel áll a fűtött garázsban. Ehelyett a közösségi
autózást kéne bevezetni?
Persze, és nem kéne ennyi autó, ennyi parkolóhely. Csak hát
ezek a „sharing economy” elképzelések nagyon gyerekcipőben
járnak, és a tulajdonosi szemléletet, meg a spájzolási
ösztönt nagyon nehéz az emberekből
kiirtani, hiszen státuszszimbólum is az autó. Pedig ennek az
erőforrás-igénye töredéke volna annak, mint amire a mostani
világ fel van építve. Ugyanakkor a
szolgáltatásnak ugyanúgy megvan a munkaerő-igénye, csak
másfajta kompetenciák kellenek. És itt nem kéne csodákat
művelni, tehát egy ilyen modell akár működőképes lehetne
globálisan is.
A modern élet, a civilizáció ebben a formájában
meddig tartható fent? Borúlátó, ha arra gondol, hogy mi lesz az
emberiséggel 30-40 év múlva?
Nincs annyi idő sajnos.
Húsz éven belül katasztrófa várható. Talán hamarabb.
Nagyon sokan látják ezt a tudományos világban, és nagyon
kevesen a politikában és a gazdaságban.
Pedig ez nem valami extra tudás: az, hogy a
Föld zárt rendszer az anyag szempontjából, és
szinte kifogytak a nyersanyagaink, nagyon könnyen belátható. Az
a baj, hogy kommunikációval, lózungok hangoztatásával mindent el
lehet fedni, és az emberek
elhiszik az összes hazugságot, ami rájuk dől. Pedig
hiába írjuk az óriásplakátra, hogy nagyon jó lett a termés, ha
nem lesz élelmiszer. Ilyet már megéltünk egyszer, akkor sem
működött. A világ
beleragadt az alternatív valósággyártásba, de a fizikai
valóságot ez egyáltalán nem érdekli. A
pénzügyi válságot valamennyire lehetett úgy kezelni, hogy
nyomtattak egy kis pénzt, megmentettek egy-két bankot…
De a pénz absztrakt, az értéke egy kollektív
megegyezéstől függ.
Ezért lehet manipulálni. A valóság viszont, amit a
természettudományok eszközeivel tudunk leírni, ilyen módon
manipulálhatatlan. Ha nincs homok, nincs foszfát, nincs
nyersanyag, akkor nincs elegendő táplálék, és ennyi ember
számára nincs élet. Már
több mint harminc kritikus elem van, aminek a koncentrált
forrásai hamarosan elapadnak.
Talán nem a nagy cégektől meg a politikai
csúcsvezetőktől várhatjuk a változást, hanem a saját
háztartásunkon belül kell elgondolkozni, hogy mi az, amiről le
tudunk mondani. Talán sokat lehet tenni olyan apróságokkal, hogy
nem cserélem le ezt a mobiltelefont, amíg működik…
Ha még újra lehetne konfigurálni a társadalmat, azt a mesterséges
igényturbózás megszüntetésével kezdeném,
hogy tényleg mindenki csak azt vegye, amire szüksége van. Mert
van itt egy durva paradoxon: minél jobban élünk, annál
rosszabbul élünk; egyre többet kell dolgozni, hogy meglegyen a
pénz arra, ami miatt azt gondoljuk, hogy jobban élünk, de közben
tönkretesszük magunkat, a világunkat, a gyerekeink meg az
unokáink jövőjét.
De ha el is indulna egy ilyen kollektív belátás, egy új
hozzáállás, akkor is sok mindennel elkéstünk. Ez a féktelen
növekedés és
jólét legkésőbb 2040-ig véget ér, a
modern civilizáció súlyos válságba kerül. Ha más nem, a
mostani háború világossá tette, hogy itt erőforrás-válság
lesz.
Marokkónak van foszfora szinte
egyedül, de mi van, ha a marokkói
kormány ezt már nem adja oda senkinek? Ugyanúgy az oroszoknál
van egy csomó nyersanyag, ami sokat számít a világkészletben.
Lehet embargózni, de ezzel néhány év alatt kölcsönösen
lehetetlen helyzetbe hozzuk egymást. A brutális
erőforrásválság, ami úgyis eljött volna a túlhasználat, a
hígulás, a készletek kimerülése miatt, az most a háborúval előre
ugrott tíz-húsz évet, vagy harmincat. Ennek az egyenletnek a
valós számok halmazán már nincs megoldása.
De azért lesz levegő és napfény?
Persze, azzal nincs gond. A
Föld alapvető életfeltételeit nem tudtuk elrontani.
Egyedül valami nagyon extenzív nukleáris katasztrófa lenne képes
erre. Ha az nem következik be, nem lesz olyan mértékű változás,
ami a földi életet lehetetlenné teszi. Csak épp a modern
társadalom, a mi világunk omlik össze. Akik eddig sem használtak
villamos energiát, és nem a szupermarketben vették az ennivalót,
azoknak mindez ezután sem fog kelleni. Vannak olyan törzsi
kultúrák a Csendes-óceáni szigeteken, vagy az Amazonas
esőerdőinek a belsejében, akiknek szinte mindegy, hogy a modern
technikai civilizáció összeomlik. Ők túl fogják élni. De a
nagyvárosokba zárt modern társadalmaknak nincs B-terv, ott
technológia és energia nélkül egyszerűen nem lehet majd életben
maradni. Az Amazonas-menti őserdőben csak annyit fognak
észrevenni az egészből, hogy jé, eltűntek azok a villogó és
mozgó csillagok és fura hosszúkás felhők az égről…