Reális Zöldek Klub - Dr. Héjjas István: Éghajlatváltozás és vízgazdálkodás

Az éghajlat változik, ahogyan régebben is folyton változott, évmilliókon keresztül. Jelenleg mérsékelt melegedés zajlik, amit azonban túlzás katasztrófának nevezni.

Tudományosan megalapozatlan és a tapasztalatokkal is ellenkezik az elképzelés, amely szerint a szén-dioxid-emisszió csökkentésével a melegedés megfékezhető. Egyetlen lehetőség a szakszerű és észszerű alkalmazkodás, amelynek során nem csupán a melegedés miatti kockázatok mérsékelhetők, de a melegedésből adódó előnyök is kiaknázhatók, hazánkban például olyan növényfajták termesztésével, amelyek korábban csak a mediterrán térségben fordultak elő.
A megoldás kulcsa pedig a szakszerű és észszerű vízgazdálkodás.

Nos, akkor nincs itt semmi gond, hiszen Magyarország állítólag víznagyhatalom. Ez azonban csupán megalapozatlan propaganda, mondhatnánk porhintés.

Az adottságaink alapján persze lehetnénk akár víznagyhatalom is, ha a rendszerváltozáskor nem vertük volna csaknem teljesen szét a korábban jól működő vízügyi apparátust, ha nem bontottuk volna le a félig megépült nagymarosi duzzasztóművet, és ha nem folyna a rendszerváltás óta szakadatlanul a mai napig a vízlépcsőellenes hisztériakeltés.
Jellemző példa a szakszerűtlen vízgazdálkodásra, hogy az 1980-as években több mint 500 ezer hektár termőföldet öntöztünk, azonban mára az öntözött terület mindössze 170 ezer hektárra zsugorodott, miközben karbantartás hiányában teljesen tönkrement az ehhez szükséges, korábban kiépített infrastruktúra.

Az öntözéshez víz is kell, amit leginkább a folyóinkból nyerhetünk. Legnagyobb folyónk a Duna, amelynek azonban az átlagos vízszintje az utóbbi évszázad során mintegy három méterrel került alacsonyabbra. Ennek fő oka a folyómeder folyamatos mélyülése, miközben az éghajlat melegedése miatt a folyó vízhozama csökken.

A meder mélyülés egyik oka az, hogy Duna felső szakaszán, Ausztria és Németország területén 36 darab duzzasztómű működik, amelyek visszafogják a hordalékot. Régi vízépítési szabály, hogy ha egy folyón duzzasztóművet építenek, akkor attól lefelé a folyót egészen a torkolatig be kell lépcsőzni, különben a medermélyülés nem akadályozható meg.
Másik probléma a vízszint 8–10 méter körüli éves ingadozása, amelynek következtében a meder alján a nyomásingadozás négyzetméterenként 8-10 tonna, ez pedig a laza talajszerkezetű szakaszokon hozzájárul az egyre gyakoribb partfalomlásokhoz.

A Duna duzzasztása előbb-utóbb nem lesz elkerülhető, mert csak így akadályozható meg a vízszint további csökkenése, és csak így biztosítható, hogy aszály idején is legyen megfelelő mennyiségű víz a mederben, ha azt öntözéshez is fel szeretnénk használni.

A duzzasztóművek fontos szerepet játszanak az árvízvédelemben is. Árhullám közeledésekor a zsilipek megnyitásával le lehet csökkenteni a vízszintet, és így helyet lehet csinálni a közeledő nagyobb víztömegnek. A Duna felső szakaszán működő duzzasztóművek ma is sokat jelentenek a hazai árvízvédelem számára. Bár ma is vannak jelentős árhullámok, olyan mértékű áradástól, mint az 1838-as pesti árvíz volt, amikor a mai Kossuth Lajos utcában két méter magasan hömpölygött a víz, házak dőltek össze és sok volt a halálos áldozat, nem kell többé tartani.

A melegedésnek is köszönhető, hogy hazánkban egyre gyakoribbak az aszálykárok. Legrosszabb helyzetben a milliós lakosságú Duna-Tisza közi Homokhátság van, amely évszázadok óta küzd vízhiánnyal, elsivatagosodással, a szél vájta homokbuckák vándorlásával, mert a szél által hordott futóhomok szinte mindent maga alá temet. Az utóbbi évszázadban a Homokhátságon a talajvíz szintje 6–10 métert süllyedt, számos tó teljesen kiszáradt.

Az EU felmérése szerint ez a terület lehet a klímaváltozás egyik első áldozata. A Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) is félsivatagi területnek nyilvánította. A Homokhátság fogyatkozó vizének pótlására ki kellene építeni egy csatornát a Duna és a Tisza között, ebből lehetne leágaztatni a Homokhátság gerincvonalán egy észak-dél irányú öntöző főcsatornát. Az elképzelés nem új, két évszázaddal ezelőtt is felmerült, készültek is tervek, de a közbejött történelmi események miatt a munka csak 1947-ben indult meg, és hamarosan abba is maradt.

A Duna-Tisza csatorna működtetéséhez is szükséges lenne a Duna vízszintszabályozása, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségű víz a csatornában.

A Duna része a Rajna-Majna-Duna nemzetközi vízi útvonalnak, amelynek azonban a hazai szakasza nem elégíti ki a nemzetközi szerződésekben vállalt előírásokat, mivel ezekhez is szükség lenne a folyó duzzasztására.
Nagy tömegű, nem romlandó áruk szállítására a vízi út a legelőnyösebb. A fuvarozással kapcsolatos átlagos költség és a károsanyag-kibocsátás vasúton háromszoros, kamionos szállításnál pedig mintegy tízszeres a vízi szállításhoz képest. Számítások szerint a Duna potenciális szállítási kapacitása megfelel egy kétszer tízsávos autópályának. Ha a Duna hazai szakasza megfelelne a nemzetközi előírásoknak, és a Duna-Tisza- csatorna hajózható módon épülne meg, ez hatalmas mennyiségű vízi úton történő fuvarozást tenne lehetővé három iparváros, Dunaújváros, Kecskemét és Szolnok között, bekapcsolva őket a nyugat-európai vízi szállítási forgalomba.

Érdemes szót ejteni a villamos energiáról is. Ha duzzasztóművet építünk, érdemes áramtermelő turbinákat is felszerelni, hozzájárulva az olcsó, biztonságos, környezetbarát áramellátáshoz. Jelenleg a hazai áramfogyasztás körülbelül 30 százalékát kénytelenek vagyunk importból fedezni. Bár a folyóink potenciálisan kiaknázható vízenergiakincse korlátozott, mégis fedezhető lenne ilyen módon a hazai áramfogyasztás körülbelül 10 százaléka. A duzzasztóművek további előnye, hogy felettük általában kialakul olyan vízfelület, amely kiválóan alkalmas vízi sportok művelésére, elősegítve ezzel az ország turisztikai forgalmát.

Ha egy ország elér egy bizonyos gazdasági-technikai fejlettségi szintet, nagy léptékű állami építőipari beruházások megindítása jelentős szerepet tölthet be a gazdasági fejlődésében. Ez érvényes hazánkra is, ahol már ma is érezhető a nagy beruházások építéséből származó építőipari fellendülés, amelyek mellett észszerű lenne jelentős anyagi forrásokat fordítani duzzasztóművek és vízerőművek építésére is.

Mint tudjuk, a rendszerváltáskor a bős-nagymarosi vízlépcsőügy politikai tüntetések tárgya lett, a rendszerváltást követően pedig 1992-ben felmondtuk a vízlépcsőszerződést. Nem helyeztük üzembe a Dunakilitinél megépült duzzasztóművet sem, és ezzel megakadályoztuk a Bősnél megépült vízerőmű üzembe helyezését. A szlovákok ekkor jogos kárenyhítésre hivatkozva építették meg az úgynevezett C változatot, és helyezték üzembe a bősi erőművet.

A felek ezután a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak, amely 1997. szeptember 25. napon tette közzé az ítéletet. Bár a hazai közvéleményt úgy tájékoztatták, hogy a pert lényegében megnyertük, a valóság egészen más.

Néhány másodrendű kérdésben ugyan a bíróság a szlovák felet is elmarasztalta, azonban a pert minden igazán fontos kérdésben elveszítettük. Az ítélet szerint ugyanis Magyarországnak nem volt joga felmondani a szerződést, nem volt joga leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait, miközben Csehszlovákiának joga volt megvalósítani a C változatot, és jogosan működteti a bősi erőművet (ld. ítélet, 155. fejezet, 1. pont, A, B és D bekezdés). Magyarország azonban a mai napig nem hajlandó elfogadni az ítéletet, ezért az ügy azóta is lezáratlan. Jó lenne ezt az ügyet mielőbb megegyezéssel rendezni.

Az eredeti szerződés szerint a bősi erőmű esésmagasságának a harmadrésze eredetileg magyar területen volt, ezért az itt termelt villanyáram harmadrésze Magyarországot illeti. Ha azonban nem ismerjük el a szerződés érvényességét, akkor nem követelhetjük a nekünk járó részt. Ha azonban a szerződés érvényes, az áramrészesedésünkre esetleg visszamenőlegesen is igényt tarthatnánk. Jelentős mennyiségű villanyáramról van szó, amellyel fedezhető lenne a hazai áramfogyasztás 3-4 százaléka, csökkentve az importfüggőséget.