Lázár János miniszter úr
Dátum: 2021. June 03. Thursday, 20:55
Rovat: Országgyűlési tudósítások


Tisztelt Miniszter úr!

A reális zöldek honlapján közzé tettük Miniszter úr SZARVASON, 2017. júniusban Trianonról elmondott beszédét.

A civil szervezet képviseletében gratulálok a beszédhez.

Ami Trianon után nekünk megmaradt, annak elvesztése céljából önként mentünk Hágába!

A Magyar Külügyi Társaság kiadásában jelent meg 1928-ban az „Igazságot Magyarországnak” című könyv. A könyv „Vízerőkről és vízügyekről szóló fejezetét Földes Béla, írta. Földes a „Vízerőkről és vízügyekről” a következő módon ír:

„Magyarország elvesztvén vízerőtermelő hegyeit és vízfolyásait, a jövő, de már a jelen gazdaságában oly fontos vízerőtől jóformán teljesen megfosztatott a trianoni parancs által; 1.7 millió HP-ből maradt összesen 174 000! Hogy ez mit jelent, ezt csak akkor ismerjük fel, ha szem előtt tartjuk a villamos gazdálkodás rohamos haladását az egész világon.”



Veszteségeink a folyamhajózás területén a trianoni parancs következtében 35.4 százalék. Ami maradt azt a rendszerváltók tapsolták el.

A magyar politikai elit vitéz csomót kötött a Dunára, törvénybe iktatta a Duna duzzasztása ökológiai agresszió a természettel szemben, tette ezt akkor, amikor Budapest teljes szennyvize tisztítatlanul a Dunába ömlik.

A veszteség a hajózható vízi utak tekintetében a következő:



Volt …………………………..6011 kilométer

Elveszett …………………….3883 kilométer

Marad………………………..2128 kilométer

Százalékban 35.4



Ami megmaradt, arra a rendszerváltó politikai elit kötött vitéz csomót.



A Duna, Pozsony - Budapest közötti szakaszának rendezése ügyében, 2018 után az új Kormánynak megegyezésre kell jutnia Szlovákiával.

Magyarország sokadik kormányának működésének időszakát érinti a vízlépcső vita lezáratlan volta. Álláspontunk szerint az elhúzódó exlex fázis, azzal függ össze, hogy a hazai közvéleményt a média egyoldalúan, kiegyensúlyozatlanul tájékoztatta a vízlépcső ökológiai és gazdasági hatásairól, a politikusok és a kormányok képtelenek kilépni a média által a közvéleménybe sulykolt keretből, még azok a politikusok is, amelyek a reális zöldek véleményét osztják a vízlépcső kérdésében.



Trianon bölcsőjét a nemzeti eszme XIX. századi felfokozása ringatta s legjobban éppen azok, akik szűk látókörük miatt azt hitték magukról, hogy egyedül csak a nemzetnek élnek, hiszen istenük, bálványuk volt a haza. Valójában nem is a hazájuk volt az istenük ezeknek a 48-as 48 előtti hazafiaknak, hanem ennél még egy nagyobb bálvány uralkodott lelkükön: a dicsőségvágy, a népszerűség –hajhászás, az érvényesülésvágy, tehát az önzés ördöge. (Forrás: Pezenhoffer Antal)



A trianoni parancs, a trianoni paktum által a magyar nemzetnek okozott súlyos károsodást okozás végrehajtója/folytatója a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) forrásait Magyarországon elosztó konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány. A norvég támogatás hátterében norvég gazdasági érdek áll! Norvégia Európa egyik legnagyobb gáz exportőre.
Magyarország belügyeibe Norvégia politikai céllal a rendszerváltás előtt a Duna–Körnek adományozott alternatív Nobel díj adományozásával kezdte meg. A rendszerváltás után a folytatásról az Ökotárs Alapítvány gondoskodik

Várom Miniszter úr a meghallgatást kérő levelemre.

Budapest, 2017. június 28.

Tisztlettel: Juhos László, reális zöldek elnöke








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7896