Lajos király példájának a követését javasolják a Kormánynak a reális zöldek
Dátum: 2020. August 23. Sunday, 16:48
Rovat: Média


Reális Zöldek javaslata!
Lajos király példájának a követését javasolják a Kormánynak a reális zöldek.
Lajos király megakadályozta a forint kiáramlását az országból.

Dunai hajóvámszabályok.

1366 folyamán. Lajos király 1366-ban szabályozta a nyugati határszél és Buda közti dunai útvonalon közlekedő hajók vámtételeit. Vámot nyolc helyen kellett fizetni: Rajkán, Győrben, Komáromban, Zsitvatőnél, Esztergomban, Szobon, Visegrádon és Budán.

Bécs felöl posztóval megrakott hajók minden helyen mindegyik helyen annyiszor egy forintot, ahány láb a hajó a hajó közepén mért szélesség volt. A körtét és almát szállító hajók után összesen három, a feldolgozott vasárút fuvarozók után két forintot kellett fizetni. Magyarországról felfelé tartó hajók csak a vám felét voltak kötelesek fizetni.

Budától lejjebb még nem volt számottevő kereskedelmi forgalom.

A kitelepülők negyven dénárt fizettek, az országba letelepedés érkező jövevények, a ki és beutazó zarándokok, ill. a gyalogosok azonban vámmentesen hajózhattak.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7071