Hetesi Zsolt Ferenc észrevétele. Előzmény: Lektori lapszus
Dátum: 2020. June 04. Thursday, 11:40
Rovat: Tudományos


Tisztelt Miskolczi Úr!

Annak "köszönheti" (nem tudom eldönteni, hogy kinek jó ez a vita-levelezés, nekem semmiképp), hogy ennek a vitának részese lett, hogy Fuggerth Endre az első levélre rátette címzettként.

Az Ön állításaival kb. 3 éve szeretnék annyi időt tölteni, hogy azokat töviről-hegyire megvizsgálva érdemi vitát lehessen róluk folytatni. Ennek része lett volna az Önnel folytatandó diskurzus. Ne haragudjon meg rám, de ennek eleddig nem volt elegendő időm nekiállni. Nem ülök elefántcsont-toronyban, ha esetleg erre gondol. Minden értelmes, személyeskedéstől mentes vitára nyitott vagyok, időkorlátaim vannak.

A másik, amiért elnézését kell kérnem, az az, hogy egyelőre nem látok mást, mint olyan állításokat, amelyekre egyelőre az egész tudományos közösség mond nem-et. Ha Önnek van igaza, akkor releváns szakmai folyóiratokban kell(enne) ennek megjelenni, nem egy velem folytatott vitában. Továbbá, bár kifogásolja (joggal) a vita nyelvezetének egyes fordulatait, amelyek személyeskedők, s erre magam is felhívtam a figyelmet, de ugyanazt a nyelvezetet használja, amely nem mutat tiszteletet azokkal szemben, akik nem osztják az Ön álláspontját. Ön szerint Pierrehumbert cikke csapnivaló, amit már csak azon oknál fogva is kétlek, hogy egy rangos folyóiratban jelent meg, ahol gondos ellenőrzés után jelenik meg egy-egy cikk.

Ha igaza van, nem nekem kell a gondolatai helyességét megmutatni, hanem a tudományos közösségnek, amelyet a peer-reviewed újságok jelentenek. Mindezek dacára, ígérem, ha elegendő időm lesz erre az egész kérdésre, részletesen szeretném végigvenni az egész gondolatmenetet.

üdv, hzs








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6903