Reális Zöldek Klub - Dr. Héjjas István: A klímavédelem értelmetlensége

Hatalmas média propaganda folyik annak érdekében, hogy – kerül amibe kerül – állítsuk meg az éghajlat melegedését, úgy, hogy nem bocsátunk ki széndioxidot. Kérdés, van-e értelme, és van-e bármiféle tényleges hatása az éghajlatra ez a hatalmas költséggel zajló szélmalomharc.

Akár változik az éghajlat, akár nem, akár befolyásolja ezt az emberi tevékenység, akár nem, egy dolog biztos, az hogy az emberiség – az éghajlatváltozástól függetlenül – olyan mértékben teheti tönkre a bolygó ökológiai rendszerét, ami valóban súlyos kockázatot jelent, hiszen a termelés és a fogyasztás korlátok nélküli növelése érdekében gyorsuló ütemben éljük fel a természeti erőforrásokat, és szennyezzük a környezetünket. Ennek azonban nem sok köze van az éghajlat megváltozásához, sem pedig az önmagában ártalmatlan – és a növények fejlődéséhez nélkülözhetetlen – szén-dioxidhoz, ezért ezt a tendenciát nem lehet azzal orvosolni, hogy korlátozzuk a szén-dioxid-kibocsátást.

Az pedig, ahogyan az államilag támogatott média propaganda összemossa a környezet szennyezést a klímaváltozással, és ezzel megtéveszti, becsapja az embereket, kifejezetten tisztességtelen.
Ugyanez vonatkozik a zöld mozgalmak nagy részére, amelyek egyre inkább üzleti vállalkozásként működnek, és az aktivitásuk legfontosabb célja minél több anyagi támogatás megszerzése, hogy fizetni tudják az „önkéntes” aktivistákat.

Ami a „hivatalos” klímamodellek hitelességét illeti, ezzel kapcsolatban komoly fenntartásaink lehetnek. Vitatható ugyanis, hogy lehetséges-e egyáltalán megjósolni egy évszázadra előre, hogy mennyit fog emelkedni a Föld hőmérséklete.

A Föld-légkor rendszer sok szabadságfokú kaotikus rendszer, amelyben nem lehet megnevezni egyetlen olyan kulcsparamétert, amely az egész rendszert „vezérli”.

A probléma hasonló azokhoz a prognózisokhoz, amelyek a tőzsdei árfolyamok várható alakulására adnak „megbízható” előre jelzéseket, és ugyanilyen probléma merül fel a mindössze néhány napos meteorológiai prognózisoknál is.

A probléma az, hogy ezek kifejezetten kaotikus rendszerek, amelyekben bonyolult negatív és pozitív visszacsatolások működnek, ezért a korrekt leírásuk csak káoszelméleti modellekkel lehetséges.
Matematikai értelemben egy rendszer viselkedése – elvileg – akkor lehet kaotikus, ha a rendszer szabadságfoka legalább 3, ami azt jelenti, hogy az állapotának leírásához legalább három független paraméter szükséges, továbbá, ha a rendszer működését leíró differenciál-egyenletrendszer nem lineáris, és a rendszer viselkedése erősen függ a kezdeti feltételektől.

Mindezek a kritériumok egyaránt érvényesek a meteorológiai prognózisokra, a tőzsdei árfolyamok szeszélyes változásaira, valamint az éghajlatot meghatározó paraméterek hosszú távú alakulására, mert ezen rendszerek szabadságfoka milliós nagyságrendű. Ráadásul a viselkedésük korrekt leírása determinisztikus nem lineáris differenciál-egyenletrendszerekkel sem lehetséges, mert a paraméterek közötti összefüggések sztochasztikusak, statisztikai jellegűek.

Ennek ellenére egyes kaotikus rendszerek viselkedése meglepően „intelligens” benyomást kelthet. Ennek oka a rendszer matematikai modellezése alapján érthető meg. Bármely sok szabadságfokú rendszer – ezen belül a kaotikus rendszerek – állapotának leírása többdimenziós absztrakt matematikai térben – ún. fázistérben – történik, és a tér dimenziók száma azonos a rendszer szabadságfokainak számával. A fázistérben a rendszer pillanatnyi állapotát egy pont reprezentálja. A rendszer állapotának változása során ez a pont mozog, és összefüggő vonalat, un. trajektóriát ír le.

Kaotikus rendszerekre jellemző, hogy a fázistér egymáshoz közeli pontjaiból kiinduló trajektóriák egymástól gyorsan távolodnak. Bár a rendszer viselkedése elvileg lehetne akár determinisztikus, a hosszú távú előrejelzés mégsem lehetséges, mivel ehhez végtelen pontosságú számításokra lenne szükség, ami lehetetlen. De ha lehetséges is lenne ilyen számítás, ez sem adhatna megbízható eredményt, mivel a gyakorlatban létező kaotikus rendszerek mindig ki vannak téve véletlen perturbációk zavaró hatásának.

Mindezek ellenére a káosz viselkedése mégsem mindig teljesen kiszámíthatatlan, gyakran létezik valamilyen felismerhető változási, fejlődési tendenciája, trendvonala. A trendvonalat pedig – matematikai értelemben – egy ún. „attraktor” határozza meg. Ez utóbbi a fázistérben elhelyezkedő olyan geometriai alakzat, amelyhez a rendszer állapota folyamatosan közeledik, vagy pedig azt újra meg újra rendszeresen megközelíti.
Az viszont a sok szabadságfokú kaotikus rendszerek esetén teljesen kizárható, hogy kiemeljük a rendszer valamelyik paraméterének a változási trendjét, és ennek alapján jósoljuk meg a rendszer jövőbeli viselkedését. Márpedig a hivatalosan támogatott klímaelméletben éppen ez történik, a széndioxid koncentráció változása alapján próbáljuk megjósolni, milyen lesz az éghajlat egy évszázad múlva, vagyis, hogy mekkora lesz az éghajlat jellemzésére alkalmas egyik paraméter (a sok közül), nevezetesen a felszíni átlag hőmérséklet.

Az éghajlat ugyanis nem tévesztendő össze az időjárással, hanem az időjárási jelenségek komplex rendszere, és ha a jellemzésére kiválasztunk egyetlen paramétert, vagyis az átlaghőmérsékletét, akkor az olyan, mintha Petőfi valamelyik versének a mondanivalóját a benne előforduló betűk statisztikai gyakoriságával akarnánk jellemezni.
Feltehetjük a kérdést, vajon kell-e komolyan félni a média által folyamatosan hangoztatott klímakatasztrófától. A válasz az lehet, hogy ha nem következik be váratlan globális és/vagy kozmikus katasztrófa, például kisbolygó becsapódás, közeli szupernóva robbanás, szupervulkán kitörés, vagy más megjósolhatatlan extrém esemény, akkor nagyon valószínűtlen olyan mértékű klímaváltozás, amely veszélyezteti az emberiség fennmaradását.
Az éghajlat pedig – amióta a Föld létezik – szakadatlanul változik, éppen ez a legnagyobb hajtóereje az evolúciónak, amelynek során az adaptációra képtelen fajok kihalnak.

Azt persze nem zárhatjuk ki, hogy valóban zajlik lassú melegedés, ez azonban nem jelenthet katasztrófát, csupán annyit jelent, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell az éghajlat megváltozásához, ahogyan tették ezt az elődeink évezredeken keresztül.

Az emberiség valódi problémája nem az éghajlatváltozás, hanem az, hogy a növekvő létszámú emberiség gyorsuló ütemben éli fel a természet erőforrásait, miközben egészségkárosító módon szennyezzük, mérgezzük a környezetünket.

Ennek a tendenciának a megállítása szinte lehetetlen, minden erre irányuló intézkedés hatalmas érdekekbe ütközik. Egyetlen nagyvállalat sem fog lemondani a profitjának egy részéről, és arról, hogy egyre újabb olyan termékeket hozzon forgalomba, amelyekre az embereknek voltaképpen nem is lenne szükségük, azonban megfelelő reklámkampánnyal rá lehet beszélni a fogyasztókat arra, hogy megvegyék, mert ez a „trendi”. És egyetlen állam vezetése sem fogja ezt a gyakorlatot megakadályozni, mert mindig lesz egy „következő választás”, amelyet majd meg kellene nyerni.

A széndioxid emisszió csökkentésére irányuló állami intézkedésekkel pedig az éghajlatot és az időjárást befolyásolni nem lehet, ezek voltaképpen pótcselek, amelyekkel el lehet terelni a figyelmet az igazi problémákról, miközben egyes ilyen intézkedések, például a „zöld energiák” részarányának irreális mértékű növelése nagyon sokba kerül az adófizetőknek.

Az viszont nem vitatható, hogy a fosszilis tüzelőanyagok használatát valóban érdemes korlátozni, de nem a szén-dioxid-emisszió miatt, hanem ezért, mert ezek elégetése valóban együtt jár káros anyagok kibocsátásával (de a szén-dioxid nem tartozik ezek közé), és még azért is, mert a kitermelhető fosszilis tüzelőanyag-készletek előbb-utóbb mégis csak elfogynak, ezért szükség lesz alternatív megoldásokra.

Dr. Héjjas István

2020. április

Kép forrása: Szarka László akadémiai székfoglaló előadása