46 IPCC- szakértő az IPCC-vel szemben
Dátum: 2020. April 06. Monday, 18:04
Rovat: Energia


Tisztelt Urak!
Eddig azt hittem, hogy csak Magyarországról távoztak disszidensek.
Most kiderült, hogy az IPCC-től is. Körülbelül olyan véleményük lehetett az elhagyott szocializmusról, mint az alábbi tudósoknak az IPCC-ről, és az angoloknak, ill. nekünk az EU-ról.
Üdvözlettel,
PE.

Forrás: PE-Energia Akadémia 255

46 IPCC- szakértő az IPCC-vel szemben

Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) az ENSZ kormányközi szervezete, amely irányítja és nagyvonalúan finanszírozza a klímavédelmet megalapozó klímakutatásokat, és összefogja a világ minden tájára kiterjedő klímavédő hálós szervezetet és szerveződéseket. Álláspontját a 4-5 évenként megjelenő jelentések (a legutóbbi AR-5 rövidített megnevezéssel), az ezek lényeges megállapításait tartalmazó, elsősorban politikusok tájékoztatására (befolyásolására) készült összefoglalók (Summary for Policymakers), és a szükség szerint (pl. fontos klímacsúcsok előtt) kiadott rendkívüli jelentések tartalmazzák. Ezek a jelentések sajnos tendenciózusak, sok esetben tudományosan kifogásolhatók. Különösen sok bírálat éri azokat a klímamodelleket, amelyeknek a szimulációs eredményeire épül az antropogén eredetű globális felmelegedés hamis teóriája. A jogos, tudományosan megalapozott bírálatokat sem fogadja el az IPCC. Klímarealista tudósokkal és szakértőkkel tüntetően nem tart kapcsolatot, nem folytat párbeszédet. Ezért már sok klímakutató és szakértő szakított az IPCC-vel. Íme, 46 ilyen szakértő véleménye.

1. Dr. Robert Balling: Az IPCC határozottan állítja: a 20. században a tengerszint emelkedésének szignifikáns gyorsulása nem tapasztalható. A Summary for Policymakers jelentésben ez kimaradt.

2. Dr. Lucka Bogotaj: „ A légkör szén-dioxid koncentrációjának növekedése nem okozza a globális hőmérséklet emelkedését – először a hőmérséklet változik, és 700 évvel késlekedve követi a széndioxid koncentráció.”

3. Dr. John Christy: „Az a tény, hogy az IPCC-vel kapcsolatban álló tudósok többsége nem ért egyet azzal a tézissel, hogy folyamatos felmelegedés van, ami a nyilvánosság előtt alig ismeretes. Az IPCC kutatások eredményeit hamisan interpretálják és/vagy politizálják át az egymást követő jelentésekben.”

4. Dr. Rosa Compagnucci: „Az emberiség csak néhány tized fokkal járul hozzá a felmelegedéshez. A napaktivitás a klímaváltozás egyik alapvető hajtóereje.”

5. Dr. Richard Courtney: „Az empirikus bizonyítékok egyértelműen mutatják, hogy az antropogén globális felmelegedés hipotézise hibás.”

6. Dr. Judith Curry: Én nem fogok egyszerűen kiszállni, és az IPCC-t védelmezni, mert a tevékenységében semmi bizalmam sincsen.”

7. Dr. Robert Davis: „A globális felmelegedés nem változott oly módon, amint a legújabb klímamodellek szerint kellett volna változnia. A Summary for Policymakers jelentésben egyetlen egyszer sem említik a műholdas hőmérsékletméréseket.”

8. Dr. Willem de Lange: „1996-ban az IPCC egy 3000 „tudóst” tartalmazó listában szerepeltetett, akik egyetértenek azzal a véleménnyel, mely szerint az emberi tevékenységnek mérhető befolyása van a klímára. De én ezt sohasem állítottam. Nincsen olyan bizonyíték, amely azt a hipotézist igazolná, hogy egy katasztrofális klímaváltozás az emberi tevékenységre vezethető vissza.”

9. Dr. Chris de Freitas: „A kormány döntéshozóinak ismernie kellene, hogy már régóta megkérdőjelezett az az állítás, amely szerint a globális klíma fő hajtóereje a szén-dioxid, – ezzel együtt megkérdőjelezhetők az eddig végrehajtott drága intézkedések, amelyeknek célja a szén-dioxid kibocsátás korlátozása. Amennyiben ez nem lenne számukra mégse ismeretes, akkor ez a globális felmelegedés lármás hisztériájának tudható be, amelynek alapját a tudatlanság és a számítógépes modellek hamis eredményei képezik.”

10. Dr. Oliver Frauenfeld: „Még jelentős további lépéseket kell tennünk a klímával kapcsolatos ismereteink és a modellezési képességeink területén.”

11. Peter Dietze: „Az IPCC az egyébként eredménytelen Eddy-diffúziós modell alkalmazásával a szén-dioxidnak az óceánokban való jövőbeni felvételét drasztikusan alábecsülte.”

12. Dr. John Everett: „Itt az ideje egy reális álláspont kialakításának. Az óceánok és a parti zónák jelentősen melegebbek, vagy hidegebbek is voltak, mint a jelenlegi klímavizsgálati esetekben. Az IPCC számára, és fiatal tudósok számára is készítettem szakvéleményeket, és úgy gondolom, egyáltalán nem kell problémákra számítani az óceánok elsavasodása miatt, még akkor sem, ha valószínűtlenül az IPCC jelentés szerinti határérték bekövetkezne.”

13. Dr. Eigil Friis-Christensen: „Az IPCC elutasítja a napnak a föld klímájára gyakorolt hatásának figyelembevételét, az erre vonatkozó vizsgálatokat feleslegesnek tartja. Az IPCC feladatát kizárólagosan csak abban látja, hogy a klímaváltozás potenciális emberi okait vizsgálja.”

14. Dr. Lee Gerhard: „Sohasem akceptáltam, vagy tagadtam az antropogén globális felmelegedés koncepcióját, amíg James Hansens vad állításainak színjátéka az 1980-as években el nem szabadult. Ekkor neki álltam a tudományos szakirodalom tanulmányozásának, hogy az ő állításait megtaláljam. Ebből egyértelműen kiderült, hogy az állításai hamisak voltak.”

15. Dr. Indur Goklány: „Számomra valószínűtlen, hogy a klímaváltozás a 21. században jelentős környezeti problémát okozzon. Az adatok alapján semmi sem utal arra, hogy extremális időjárási viszonyok miatt nagyobb halálesetekkel kellene számolni.”

16. Dr. Vincent Gray: „Az IPCC klíma-nyilatkozatok a hazugságok hangszerelt litániája.”

17. Dr. Mike Hulme: Az az állítás, mely szerint 2500 vezető tudós konszenzusra jutott abban a kérdésben, hogy az emberi tevékenységnek szignifikáns hatása van a klímára, nem igaz … a valóságban csak néhány tucat ilyen tudós van.”

18. Dr. Kiminori Itoh: „Sok tényező van, amely a klímaváltozást befolyásolja. Ha kizárólag csak az üvegházhatású gázok hatását vesszük figyelembe, az értelmetlen és káros.”

19. Dr. Yuri Izrael: „Nincsen bizonyított kapcsolat az emberi tevékenység és a globális felmelegedés kötött. A kapcsolatos pánikot teljesen alaptalannak tartom. Nincsen komoly klímavészhelyzet.”

20. Dr. Steven Japar: „A hőmérsékletmérések mutatják, hogy a közepes troposzférának („Hot Spot) a klímamodellek által fantáziált felmelegedése nem létezik. Ez több mint elegendő, hogy a globális klímamodelleket nem validáltnak, és az általuk szolgáltatott prognosztikákat értelmetlennek és leleplezettnek kell tekintenünk.”

21. Dr. Georg Kaser: „Az IPCC-nek a visszahúzódó gleccserek számára vonatkozó adata nem csak hogy hibás, de minden realitáson kívül esik. Olyan mértékben hibás, hogy még vitatkozni sem érdemes.”

22. Dr. Aynsley Kellow: „Nem pocsékolok arra időt, hogy a kritikámat az IPCC meghallgassa. Ugyanis az IPCC szakvéleményezési gyakorlatával a következő a helyzet: az embernek nincsen arra semmiféle lehetősége, hogy az IPCC jelentések bármely fejezetét megváltoztassák, ha akár abban téves megállapítások szerepelnek.”

23. Dr. Madhav Khandekar: „Gondosan analizáltam a klímaváltozás azon hátrányos hatásait, amelyeket az IPVV prognosztizál. Meg kellett állapítanom, hogy ezek az állítások túlhajtottak és a védelmükre hiányoznak a bizonyítékok.”

24. Dr. Hans Labohm: „A Summary for Policymakers jelentések alarmikus fejezeteit a tudósok találékony és komplex húsdarálóként már szétmarcangolták.”

25. Dr. Andrew Lacis: „Az Executive Summary jelentésekben semmiféle tudományos teljesítmény nem tükröződik. Az egész prezentáció úgy fest, mintha a Greepeace-aktivisták suszterolták volna össze, azok törvényei bázisán.”

26. Dr. Cris Landsea: „Nem tudok jó lelkiismerettel egy olyan folyamathoz csatlakozni, amelyet előzetesen befolyásoltnak és egyúttal értelmetlennek tartok.”

27. Dr. Richard Lindzen: „Az IPCC- folyamat politikai és nem tudományos természetű. Summaris-jelentéseket készítenek, hogy ferdítéssel írják le, amit a tudósok mondanak, a nyilvánosság tudatlanságát kihasználva.”

28. Dr. Harry Lins: „Az előző évszázadban a hőmérsékletváltozás folyamatai átmeneti és közepesen súlyosak voltak, több mint egy évtizede viszont már nincsen melegedés. A klímaváltozás miatti félelemkeltés jelentősen túlértékelt.”

29. Dr. Philip Lloyd: „Részletesen átvizsgáltam az IPCC- állapotjelentéseket és a Summary for Policymakers jelentéseket és arra voltam kíváncsi, hogy a Summaries-jelentések miképpen torzították a tudományt. Sok példát találtam arra, hogy a Summary pont az ellenkezőjét tartalmazza, mint amit a tudósok leírtak.”

30. Dr. Martin Manning: „A kormányok egyes ügynökei olyan mértékben befolyásolják a Summary for Policymakers jelentéseket, hogy ellentmondanak a vezető szerzőknek, vagy a véleményüket meghamisítják.”

31. Steven McIntyre: „A fősodratú médiumokban a tudósok ezreinek a konszenzusáról szóló hivatkozások erősen túlhajtottak és félrevezetők.”

32. Dr. Patrick Michaels: „A (tényleges) felmelegedési változások ellentmondanak a mostani IPCC-modelleknek. Természetesen a tudomány e téren is állandóan változik.”

33. Dr. Nils-Axel Mörner: „Ha körbeutazzuk a Földet, sehol sem találkozunk a tengerszint emelkedésével.”

34. Dr. Johannes Oerlemans: „Az IPCC túlságosan is politikussá vált. Sok tudós nem tudott ellenállni a dicsőség szirénhangjainak, a kutatási támogatásoknak és az egzotikus helyeken rendezett találkozóknak, amiért a tudományos elveiket és a tudományos integritásukat kellet feladniuk, hogy az emberi tevékenység által okozott felmelegedés doktrínáját megvédjék.”

35. Dr. Roger Pielke: „Az összes kommentáromat ignorálták, egyetlen megalapozás nélkül. Ezen a ponton arra a felismerésre jutottam, hogy az IPCC- jelentéseknek nincsen más célja, mint a politikai intézkedésekhez alkalmat teremteni. Nem adják a klímarendszer igaz és őszinte leírását.”

36. Dr. Paul Reiter: „Ha az kerül szóba (a klímavédelmi kutatásokkal kapcsolatban), hogy a tudomány a határán van („settled”), egyszerűen obszcénnek tartom. Az viszont tény, hogy azok az emberek, akiknek nincsen tudományos felkészültségük a tudományt hiteltelenné teszik.”

37. Dr. Murry Salbi: „Elkerülhetetlenül fojtogató érzésem támad, ha valaki azt mondja, hogy a tudomány „settled”. Aki tényleg ezt hiszi, az a fantázia világában él.”

38. Dr. Tom Segaltad: „A globális felmelegedés IPCC- modellje tudományos eredményekkel nincsen alátámasztva.”

39. Dr. Fred Singer: „Említésre méltó, hogy az IPCC Summary jelentés egyetlen szóval sem említi a műholdas mérési adatokat, és egyáltalán a műholdas mérések létezését – talán azért, mert ezek az adatok az utolsó 18 évben enyhe hűlést mutatnak, ami ellentmondásban van a klímamodellek szimulációs eredményeivel.”

40. Dr. Hajo Smit: „Egyértelmű kapcsolat van a naptevékenység és a klímaváltozás között, és minden történelmi időszakban a természeti hatások erőteljesek. Ezért nem gondolom, hogy az emberi tevékenységgel összefüggő szén-dioxid kibocsátás és a klímaváltozás között bármiféle kapcsolat lenne.”

41. Dr. Richard Toll: „Az IPCC az embereket inkább politikai, mintsem szakmai motivációkkal szólítja meg. Az AR-4 jelentés összeállításában a zöld-aktivisták töltötték be a vezető szerepet, és eredményesen elérték, hogy az ellenzéki véleményeket kizárják vagy semlegesítsék.”

42. Dr. Tom Tripp: „Az időjárás természeti változásai olyan nagyok, hogy nehezen képzelhető el egy olyan tudományosan tartható következtetésre jutni, mely szerint a globális felmelegedésért az emberiség lenne okolható.”

43. Dr. Gerd-Rainer Weber: „A klímaváltozással kapcsolatos legtöbb extremális nézetnek nincsen tudományos megalapozottsága.”

44. Dr. David Wojick: „A klímavédelmi félelemkeltés állandó dobpergése nem szolgálja jól a nyilvánosságot, amelyek mindenkor a manipulált klímamodellek támogatóitól származnak.”

45. Dr. Miklós Zágoni: „Határozottan meg vagyok győződve, hogy az antropogén globális felmelegedés teóriája hamis.”

46. Dr. Eduardo Zorita: Az ugyanazon adatokra támaszkodó analíziseket és értelmezéseket tartalmazó alternatív tanulmányok kiadóit, szakvéleményezőit és szerzőit zaklatják és finoman elárulják.”

E disszidens IPCC- szakértők rövid szakmai életrajza és fényképe itt megtalálható:
https://climatism.blog/2020/03/07/46-statements-by-ipcc-experts-against-the-ipcc/

Természetesen még ezrei léteznek azoknak a tudósoknak (klímakutatók, fizikusok, meteorológusok, légkörkutatók, óceánkutatók stb.) és szakértőknek a tudományok különböző területein, akik klímarealisták, tehát nem fogadják el az antropogén okozta klímaváltozás teóriáját, és az arra épülő klímavédelmi politikát. Nekik soha semmi kapcsolatuk nem volt az IPCC-vel, sem fizetett kutatóként, sem szakvéleményező szakértőként, sem a minden országban jelenlevő IPCC-rezidensekként, sem a köréjük szervezett szakértői csoportok tagjaként. De ezért soha nem is kaphattak meghívást vagy felkérést az ENSZ, ill. az IPCC által szervezett klímacsúcsokra vagy egyéb rendezvényekre. A klímavédelemben nem működik a tudományos élet demokráciája, csak a szélsőséges politikai szempontok és érdekek érvényesülnek.

Az ismertetett listában egy magyar tudós is szerepel, Dr. Zágoni Miklós, amit azért érdemes megjegyezni, mert ő az egyetlen magyar tudós, aki kiállt Dr. Miskolczi Ferenc, magyar származási fizikus mellett, amidőn megvitatták (egy projekt keretében, 1911-ben) a tudósnak az üvegházhatással kapcsolatos kutatási eredményeit, amelyeket a NASA meteorológiai műholdjainak mért adatai feldolgozása kapcsán végzett. A Magyar Tudományos Akadémián kikényszerített vitákon az akadémikusok többsége fanyalogva és teljesen felkészületlenül (és ezért méltatlanul) vett részt. A vita folytatását ígérték, amelyre azonban nem került sor. (Miskolczi Ferenc munkásságának és tudományos eredményeinek ismertetése az interneten elérhető.) Az MTA, mint általában, a klímavédelem kérdésében sem meri felvállalni határozottan a tudományos álláspontját. Tudomásom szerint az MTA-n belül még Reményi Károly és Szarka László akadémikusok képviselik a klímarealista álláspontot. Utóbbi, ebben a témakörben a közelmúltban tartotta székfoglaló előadását az Akadémián. Mindketten a nyilvánosság előtt is felvállalják tudományos álláspontjuk ismertetését. Viszont tudni kell, hogy a közelmúltban a kormányunk is felsorakozott a klímavédelmet szolgáló dekarbonizációs célkitűzéseket meghirdetők közé, amelyek egyébként nem is teljesíthetők. Államelnökünk pedig egy igazi klímavédelmi prédikátorrá vált.

(Petz Ernő, 2020, 04. 06.)


PE-Energia Akadémia 255-46 ... by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6726