A Kormány tart az ellenzéktől!
Dátum: 2019. November 04. Monday, 19:45
Rovat: Közéleti magazin


Turi-Kovács Béla és Juhos László


Horthy Miklós kormányzó működése idején, 82 éve elfogadott öntözési törvénynek, csak a felét volt bátorsága benyújtania a Kormánynak az öntözésgazdálkodásról törvénytervezetként az Országgyűlésnek.

Magyarország a Föld egyik legzártabb medencéjében, annak legmélyebb fekvésű részén helyezkedik el..

A harmadlagos (volt üzemi, jelenleg önkormányzati) művekhez az elmúlt 20 évben gyakorlatilag nem nyúlt hozzá senki.

A Kormány az öntözéses gazdálkodásról törvénytervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek.

A törvény alkalmazásában kizárólag harmadlagos művek tartoznak.

Horthy Miklós kormányzósága idején az Országgyűlés által elfogadott 1937. évi XX. törvény olyan öntözőcsatornákat építését határozta meg, amelyből a gazdák általában vízemelés nélkül vezethették az öntözendő területekre a vizet, másrészt a vizet mérsékelt vízdíj ellenében bocsátotta a Törvényhozó 1937-ben a gazdák rendelkezésére.

A törvény előírta a Tiszán (Tiszalök) és a Körösön (Békésszentandrás) egy-egy duzzasztómű építését.”

„Horthy Miklós” vízlépcső, Dél –Alföld, illetve Körös-völgy öntözését megalapozó Békésszentandrási vízlépcső átadására Horthy Miklós kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök jelenlétében, 1942. október 15-én került sor, amelyen jelen volt Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke

A rendszerváltás óta a duzzasztás szitokszó. A rendszerváltók törvénybe hoztak arról, hogy duzzasztás ökológia agresszió a természettel.

A törvény hatályát a FIDESZ-KDNP 2011. február hóban politika határozattal erősítette meg.


07845 by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd












A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6305