Reális Zöldek Klub - Szegő Szilvia: A globalizáció – 'felépítésének' szelleme hódított Davosban

A Davosi Világgazdasági Fórumról megjelent cikkek többsége a rendezvény sikertelenségéről, a világgazdasági együttműködés intézményének kiüresedéséről szólt.

Holott valójában ennek az ellenkezője történt. A globalizmus egy szakaszát zárták le, és „szép lelkületű” hívószavak takarásában megfogalmazták a „Világszocializmus –átfordítva – a világglobalizáció „felépítésének” programját. A világ proletárjai felemelésének helyébe a világ szegénységének felemelése lépett. A szocialista ember legyőzi a természetet helyébe a klímaválságot legyőző globalitás embere lépett. A szocializmusban meghirdetett szocialista tervrendszer és a piac összebékítésének programja helyébe a fenntartható fejlődéssel összebékíthető profitorientált gazdaság lépett.

Tehát mi is történt valójában Davosban: az úgynevezett „Washingtoni konszenzus” doktrínájának csendes eltemetése, és egy új világot irányító doktrína értékelveik megfogalmazása. Az eltemetett Washingtoni konszenzus három fő hívó szava: liberalizáció, privatizáció és dereguláció volt. Ez a doktrína alapvetően a pénzügyileg „roncs”, elmaradott, azóta már fejlődőnek minősített államok felé irányuló gazdaságpolitika ideológiája volt. Annak lényege, leegyszerűsített megfogalmazással: „Az üzlet, az üzlet”, angolul kissé ködösebb megfogalmazással „Business as usual” volt. Ez nem jelentett mást, mint az állam szűkítését (az ugyanis nem üzlet), az úgynevezett jóléti rendszerek felszámolását és gazdasági téren a kereskedelmi- és tőkepiac teljes nyitását a külföld „erőgazdaságának” javára.

Az új – mondhatnám „Davos konszenzus” látszólag az előző konszenzus ellentéte. A pénz egyenlő üzlettel jelszót módosították, helyébe beléptették az új globabalitást, mint felsőbbrendű értéket, humánus hívószavakba burkolva. Ezt az új doktrínát eredetileg az ENSZ hirdette meg, méghozzá a közjónak az álcája alatt. Az elfogadott globalitás célja a Fenntartható Fejlődés (Sustainable Development Goal, SDG) megvalósítása. Ilyen szép célokkal ki nem érthetett egyet? Hát nagy is volt az egyetértés. Arról az apróságról persze szó sem volt a célok elfogadása során, hogy ez a program – az ENSZ számításai szerint – évi 4 trillió dollárba kerül (más tekintélyes szakértői számítás szerint ez valójában évi 5-7 trillió dollár). Nem is lehet felfogni, hogy az ilyen gigantikus összegek mit jelentenek, csak ha valamihez viszonyítjuk azt. Az USA GDP-je 20 trillió dollár, tehát ha a Fenntartható Fejlődés költségszámításainak középértékét vesszük, akkor a program első négy éve alatt már az USA GDP-jének megfelelő pénzösszeg kerül „szétosztásra”. Méghozzá azok számára, akik követik a meghirdetett értékeket. Elsőként tehát megfogalmaztatott egyfajta nagyvonalú világcél (nem nehéz a hasonlóságot a szocialista internacionáléval összevetni). A pénz pedig már nem a legfőbb értéket, az üzleti sikert kell, hogy szolgája, hanem a fenntartható fejlődés fennkölt célját. A pénz a célok megvalósításának szerepkörébe szorult vissza. (Újfent a szocializmus ideológiája ismétlődik meg. Akkor a fennkölt cél a szocializmus alapjának lerakása és később a (világ) szocializmus felépítése volt, amihez a pénzt – mintegy - biztosítani kellett. A szocializmusban megtapasztalt embereknek persze már van elképzelése arról, hogy mit jelent, ha a nemes cél érdekében „a pénz nem számít”. Azaz nem számított az agrárgazdaság kizsigerelése, a korábbi elit vagyonának elkobzása, minden pénzforrás és vagyon központosítása (államosítása), ráadásul a szocializmus alapjának lerakásakor a drasztikus életszínvonal csökkenés.

Míg tehát a Washingtoni doktrína lényegében azt hirdette meg, hogy csak a pénz számít, és erre kell építeni a teljes társadalmi berendezkedést, addig ezt megfordította: a nemes szociális célok az elsődlegesek és ehhez képest „a pénz nem számít”. Hogyan is lehetne ezt jobban alátámasztani, mint azzal, hogy elfogadtak egy világpolitikai célrendszert, és annak pénzügyi kihatásáról az elfogadás során egy szó sem esett. Az új doktrínához ugyanis – csakúgy, mint a szocializmus építéséhez – pénz kell, akkor is, ha azt mondjuk, hogy az nem számít. Ennek megoldása született meg Davosban. A pénzt össze kell szedni, ehhez pedig meg kell keresni, honnan lehet azt megszerezni. Nem durva fizikai módszerekkel, hanem – hatásos szép szavakkal, és ahhoz igazítottan a pénzforrások átáramoltatásával. Erre létrehozták a nagy célt szolgáló, de egyben a magán hasznot is növelő pénzpolitikai doktrínát. Magyarul, az új pénzpolitika elv a világcél szempontjából közhasznúságot hirdet, ami egyben az üzletet is szolgálja. Hát ez sem új találmánya a globalizmusnak: ez régen a terv és a piac egységének doktrínája volt.

Ezek után konkrétan is kitérek arra, hogyan látják megvalósíthatónak ezt a kettős rendszert, ami, mint láttuk, USA méretű gazdasági erőforrásokat követel meg. Egy új jelszó szükséges tehát az emberek orientálására: a jelszó pedig az, hogy a megfogalmazásában „halottnak” jellemzett pénzeket célorientált befektetésekbe kell átirányítani. Mellesleg még a profitabilitás törvényét is be kell tartani- a mindenki jól jár látszatával. De mit jelent ez? Először is meg kell értenünk, mit neveznek halott pénznek. Ehhez vissza kell tekintenünk az utóbbi idők világméretű pénzpolitikai váltására: az olcsó pénz politikájára. Bevezették (a piacról már szó sem volt) a központi bankok szintjén a nulla kamatos, vagy akár mínusz kamatos rendszert. Ennek sok haszonélvezője volt, talán ezért sem tűnt fel, hogy ezzel - a pénz az nem más, mint üzlet – ideológiájára létrehozott pénzügyi alapok üzleti működése és vagyona – nyugdíjvagyon, biztosítási vagyon stb. jelentős károkat szenvedett (gondoljunk csak arra, hogy a nyugdíj megtakarítások pénzügyi értékét a nyugdíj éveire jó néhány százalékos befektetési hozamra számították ki). Ezek a nagy pénzalapok ezek után nem hoztak, hanem inkább vitték a pénzt, vagy legfeljebb stagnáltak. Erre hivatkozva, a nyugdíjalapok, a biztosítási alapok és más megtakarítások pénzét nevezték el a davosi számszaki emberek halott pénznek.

A davosi reformerek az ENSZ jövőlátóival szemben már számoltak, és ezek a számok jöttek ki. 10 trillió dollár halott pénz fekszik az államokat finanszírozó állami kötvényekben, mintegy 7 trillió dollár egyéb olyan kötvény van, amelyek negatív hozammal működnek (nagy eredménye ez a központi bankok pénzmennyiség növelésére irányuló pénzpolitikájának) és 9 trillió dollár van a világon készpénzben. Vagyis a Washingtoni konszenzus előkészítette a Davosi konszenzust, az eladósodott államok finanszírozásával pénzmennyiséget növeltek, majd a válságot követően a nyílt pénznyomtatás rendszere lépett életbe - a világ két nagy központi bankjának erős rásegítésével. A jóléti finanszírozási rendszereket pedig a nemzetállamoktól átirányították magán pénzalapokba, amit majd – mondván jövedelmezően - az új nagyvonalú célok finanszírozására fordíthatnak. A készpénzek bevonásának pénzpolitikai trükkjeit e helyütt csak megemlítem, bár ez is súlyos következményekkel jár.

Tehát – ha utána gondolunk, láthatóvá válik – hogyan készítették már régóta elő a megvalósítandó „Szép új világot”, a világcentrumokból irányított és pénzügyileg is menedzselt új globalizmus rendszerét.