Mellár Tamás képviselő úr figyelmébe ajánlja a reális zöldek elnöke
Dátum: 2019. March 01. Friday, 14:18
Rovat: Média


Mellár Tamás úr
képviselő

Tisztelt Képviselő úr
A médiából értesültem, hogy Képviselő úr költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel szerinte kétséges, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter korábban jogosan vett a közösből javadalmazást.

Úgy gondolom, hogy Képviselő úr akciója hátterében Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium közötti véleményeltérés áll.

A Reális Zöldek Klub civil szervezet a két intézmény közötti véleményeltérésben a tárca véleményét támogatja.

A Reális Zöldek Klubnak szándékában áll Képviselő úr által indított bírósági eljárásba az alperes pernyertességének az elősegítése érdekében beavatkoznia.

Képviselő úr kedves figyelmébe ajánlok néhány reális zöldek által kezelt MTA -val kapcsolatos összeállítást:


1.
Glatz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1997-ben a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyar tudomány egésze sokkal kevésbé viselte el meg az elmúlt hat esztendő, mint a legtöbb volt szocialista ország tudományosságát, az intézmények keretei alapjában megmaradtak.

2.

„TUDÁS, ALKOTÁS, ÉRTÉK”
című összeállítás
Alcíme:
A Magyar Köztársaság Kormányának
kutatás-fejlesztés és innovációpolitikai
középtávú stratégiája
a gazdasági versenyképesség ösztönzésére
(2006-2013)
Tervezet
Budapest, 2006. augusztus


3.
A Magyar Tudományos Akadémia megépítésére a legnagyobb összeget, 80 ezer forintot Sina Simon báró egy dúsgazdag görögországi aromán eredetű család, utolsó sarja adta.
Sina Simon emellett vagyonának jelentős részét fordította magyar gazdaságfejlesztésre, folyamszabályozásra, gőzhajózásra, vasútépítésre, iskolákra és színházakra.
1848. szeptember 4-én a Batthány - kormány minisztertanácsi ülésén a közmunka és közlekedésügyi miniszter hirtelen felállt a székéből, és kabátja ujját mindkét karján feltolva, karját előrenyújtva kijelentette: „ tegyetek, amit jónak láttok; én mindenbe bele egyezem, de most kérlek engedjetek, hogy haza menjek; nagyon beteg vagyok, lázam van”.
A Gróf számára az út vége Döbling!

A Magyar Tudományos Akadémia Lovász László, 2014-ben elnöknek történt megválasztása óta Sina Simom báró által támogatott területek közül a CEU ügyében mondott véleményt. Lovász László elnöknek fogalma sem volt véleményék kialakításakor, hogy Soros György már 2005-ben felismerte, hogy a „SOROS”ideológiát terjesztő hazai intézete, működése nem fér bele a hazai jogrendbe. Intézete Budapesten való tovább maradásához Magyar Bálint miniszter és Medgyessy Péter miniszterelnök, adott lehetőséget protekciós alapon.

4.
2019. február 10., vasárnap 08:07

A Reális Zöldek Klub közleménye
Budapest, 2019. február 10., vasárnap (OS) - A kutatások irányítója nem lehet egyben a kutatások tudományos eredményének az értékelője! A józan ésszel szemben álló gyakorlaton kíván változtatni Palkovics László miniszter. Akadémia a törvényes dolgát tegye a kutatások társadalmi hasznosságát értékelje, mint ezt számára az ALAPTÖRVÉNY kötelezővé teszi.

A kutatások eredményének a megállapítása, értékelése nem történhet konszenzusos alapon. A tudományos igazságok eldöntésé kérdésében érvek vannak és ellenérvek. Konszenzus és evidencia nincsen. Tisztességes szakmai döntések meghozatalához nincs szükség demokráciára és nem kell konszenzus, hanem tényeken alapuló érvelés szükséges. Palkovics László miniszter szándéka az, hogy bármennyire is determinált a kutatás tárgya, módja és szervezete társadalmilag, gazdaságilag, szak igazgatásilag, valamint a tudományok aktuális szintje és gondolatvilága, a kutatási eredmény, mint társadalmi eredmény végül is ne egyes akadémikusok személyiségén rendeződjön össze, fogalmazódjék meg. Ne érjen többet annak az akadémikusnak a voksa, akinek több a publikációja.
Időnként vállalni kell a világtendenciákkal szembeni állásfoglalást, mert a nemzetközileg elfogadott álláspontok sokszor megvalósíthatatlan célokat tűznek ki. A kormány gazdasági programja és kutatás ipar irányítása egymással összecsengő feladatot képez. Életképes gazdaságot, társadalmi környezetet, a Kormány csak így hozhat létre, támogathat művészeti produktumokat, múltunkat feldolgozó műhelyeket.
Juhos László, elnök



Kiadó: Reális Zöldek Klub

5.

Budapest Rendőrfőkapitánya részére

Tárgy: Közterületen való jelenlétről.

Tisztelt Főkapitány úr!

A Reális Zöldek Klub képviseletében bejelentem, hogy

2019. február 12-én, kedden
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Székháza körül
12:00 és 16:00 óra közötti időben sétálni fogok.

A sétálás keretében egy táblát mutatok fel.

A táblán a következő felitat lesz olvasható:

„A kutatás irányítója
nem lehet a kutatási
eredmény értékelője!
Reális zöldek”

Kérem Főkapitány urat bejelentésem tudomásul vételére.


Budapest, 2019. február 10-én

Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke

mobil telefon: 06-20-414-24-94

6.
Reális Zöldek második tüntetése az MTA Székháza előtt:
http://realiszoldtv.hu/2012/08/18/realis-zoldek-klub-masodik-figyelemfelkelto-akcioja-az-mta-elott/

Budapest, 2019. 03.01.

Üdvözlettel: Juhos László, elnök










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5835