Megszólalási lehetőség kérése
Dátum: 2018. November 25. Sunday, 19:27
Rovat: Országgyűlési tudósítások


Tisztelt Elnök úr!

Nagy figyelemmel kísérem azon parlamenti tevékenységét, amellyel a Paksi Atomerőmű üzemelése és leszerelése során keletkező radioaktív hulladékok kezelését igyekszik a költséghatékonyság és a környezetvédelem szempontjából helyes irányba terelni.

Véleményem szerint, az, ezen feladatokkal foglalkozó Nemzeti Program nem jól szolgálja sem a magyar állampolgárok összességének, sem az atomerőmű környezetében élő lakosságnak az érdekeit. E program változatlanul hagyása esetén az említett lakosság több generációja fog élni kiégett fűtőelemek közvetlen közelében, még akkor is, ha 50÷70 év múlva ezek nagy részét át lehet szállítani a Mecsekben megépülő mély-geológiai végleges lerakóba. E forgatókönyv megvalósulása esetén, gazdasági számítások eredményeként, örökre el kell felejteni néhány szakember azon elképzelését, hogy két-három évszázad múlva majd sor kerülhet ezen kiégett fűtőelemek újrahasznosítására. A tárolási költségek sokszorosan fölemésztik a maradékenergia értékét.

A kis- és közepes-aktivitású radioaktív hulladékok bátaapátiban történő elhelyezése egyébként a környezetet és az ivóvíz-bázisokat, a kondicionált hulladékokat tartalmazó konténerek sérülése esetén, jelentős radioaktivitással terhelheti. A sugárterhelés a folyékony radioaktív hulladékokban levő radioaktív izotópoktól, de 99%-ban a szilárdításához használt cement urántartalmától származik.

A tárolóhely kialakításához felszínre hozott és valahol lerakott gránit, a 47 Bq/kg urántartalma miatt mindaddig szennyezni fogja az ivóvízbázisokat, amíg az eredeti elképzelések szerint, a kondicionált radioaktív hulladékokat tartalmazó fémkonténerek által szabadon hagyott üregek kitöltése céljából vissza nem viszik az eredeti helyére.

Az ország érdeke az, hogy minél előbb kezdje meg a tárgyalásokat az Oroszországi Föderációval a kiégett fűtőelemek visszafogadásáról és a tárgyalások ideje alatt szüneteltesse a Mecsekben a kutatásokat a végleges lerakó helyének keresésében. A bátaapátiban kialakítható tárolókapacitást ne foglalja el a tömörített szilárd és cementezett sűrítményekkel vegyesen megtöltött fémkonténerekkel.

A radioaktív hulladékok kezelésének nemzeti stratégiáját teljesen újra kell gondolni. A Paks I és a Paks II radioaktív hulladékainak kezelését a Hamvas-Pekárik és Süli nyilatkozatokkal összhangban kell tovább folytatni.

Üdvözlettel: Bogáncs János



2018.11.24. 8:56 keltezéssel, Juhos Laszlo írta:

Kádár Andrea Beatrix úrhölgy

h. államtitkár



Kedves Államtitkár úrhölgy!



Kérem közbenjárását, szíveskedjen a Miniszter urat a lenti üzenetben szereplő téma előzményeiről – kiégettek ügyéről – tájékoztatni.

A kiégettek ügyének vizsgálatára civil szervezetünket Lázár János, államtitkár kérte fel.

Emlékeztetem, Helyettes államtitkár úrhölgyet, hogy Petz Ernő, Paks volt vezérigazgató társaságában meghallgatott bennünket.

A kiégettek és a kis és közepesek ügyét a reális zöldek a Paksi Energetikai Kerekasztal tagjaival együtt fél évén át megvitatták.

A vita és a vitához kapcsolódó anyagok a reális zöldek honlapjának PÁRBESZÉD rovatában elérhetők.

A rovatot eddig több mint 15 000 töltötték le. Jelzem H. Államtitkár úrhölgynek, hogy Palkovics László miniszter úr már is visszaigazolta, hogy a lenti üzenetet elolvasta.

Együttműködését velünk előre is köszönöm. A kérdéskörről tájékoztattam Gulyás Gergely kancellária miniszter urat:



Gulyás Gergely úr

miniszter



Tisztelt Miniszter úr!

Közbenjárását kérem.

Kérem, tegyen annak érdekében, hogy Orbán Viktor úrnak küldött javaslatom a Miniszterelnök úr asztalára kerüljön, Lázár János államtitkár úr által jegyzett nekem küldött levelével együtt.



A kiégett fűtőelemekről Miniszter úr munkatársai itt tájékozódhatnak:

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=2432



Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 38. § szerint a radioaktív hulladék, kiégett üzemanyag tárolása és elhelyezését a tudomány legújabb igazolt eredményeivel, a nemzetközi elvárásokkal, valamint tapasztalatokkal összhangban végezhető.

A REÁLIS ZÖLDEK és a Paksi Energetikai Kerekasztal közös álláspontja szerint a KNPA-t nagyon bőkezűen látták el pénzforrásokkal, avagy, a szakemberek az indokoltnál költségesebb műszaki megoldásokat választottak. A visszaszállítás ügyében közel 15 éve egy tyúklépésnyi előrehaladásra nem került sor.

Reális veszélyét látjuk annak, hogy Paksot 2x1200 MW teljesítménnyel bővítjük, miközben 1000 MW teljesítményt eltemetünk.



Budapest, 2018. augusztus 28.





Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke, Paksi Energetikai Kerekasztal Szóvivője



Választ is kaptam!

A Kancellária Miniszter úr szerint a kiégettek ügyének a felelőse Süli János miniszter úr.

Szerintem nem, Palkovics László miniszter úr.

Október 23 - án négyszemközt Gulyás Gergely és köztem a kérdéskör szóba került.

Gulyás miniszter úrnak a közbenjárását nem kértem, elmondtam, hogy november 26-án hivatalában fogad Palkovics László miniszter úr. Palkovics miniszter úrral rendezem az ügyet.

Időközben Palkovics miniszter úr lemondta a párbeszédet.



Tisztelettel: Juhos László







From: Juhos Laszlo [mailto:juhos.laszlo@chello.hu]
Sent: Saturday, November 24, 2018 7:56 AM
To: 'Gazdasági bizottság'
Cc: 'Hetzmann Albert'; 'Bogáncs János Dr. Prof.'; 'Dr. Petz Ernő'; 'szabolcs.agoshazy@me.gov.hu'; 'janos.bencsik@parlament.hu'; 'janos.bencsik@parlament.hu'; 'pekarik@npp.hu'; 'laszlo.palkovics@itm.gov.hu'; 'andras.aradszki@parlament.hu'; 'kovacsp@mvm.hu'
Subject: Megszólalási lehetőség kérése



Bánki Erik úr Kádár

elnök

Gazdasági bizottság



Tisztelt Elnök úr!



A Reális Zöldek Klub és s Paksi Energetikai Kerekasztal képviseletében a Gazdasági bizottság, 2018. november 26-án sorra kerülő ülésén

Az atomenergia 2016. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés (B/1655. szám)

(Beszámoló megvitatása a HHSZ 85. § (2) bekezdése alapján és lehetőség szerint a határozathozatal)

napirendi pont tárgyalásán három percben megszólalási lehetőséget kérek.



Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 38. § szerint a radioaktív hulladék, kiégett üzemanyag tárolása és elhelyezését a tudomány legújabb igazolt eredményeivel, a nemzetközi elvárásokkal, valamint tapasztalatokkal összhangban végezhető.

A REÁLIS ZÖLDEK és a Paksi Energetikai Kerekasztal közös álláspontja szerint a KNPA-t nagyon bőkezűen látták el pénzforrásokkal, avagy, a szakemberek az indokoltnál költségesebb műszaki megoldásokat választottak. A visszaszállítás ügyében közel 15 éve egy tyúklépésnyi előrehaladásra nem került sor.

Reális veszélyét látjuk annak, hogy Paksot 2x1200 MW teljesítménnyel bővítjük, miközben 1000 MW teljesítményt eltemetünk.


Budapest, 2018. november 24.



Tisztelettel: Juhos László, Reális Zöldek elnöke, Paksi Energetikai Kerekasztal Szóvivője









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5625