Lázár János lecserélése Gulyás Gergelyre indokolt volt
Dátum: 2018. May 28. Monday, 08:48
Rovat: Média


Lázár János lecserélése Gulyás Gergelyre indokolt volt. A csere hozzájárul a Kormány kommunikáció színvonalának emelkedéséhez, javulásához.

Az állításunk pontosításához hozzá tartozik, hogy a kormányzati munka irányításában a Kormány tagjai nem egyenlő mértékben vesznek rész, és nem azonos feladattal. Sőt az irányításban nem csak Kormány tag személy vesz részt.

Emlékeztetünk, hogy az irányítás cselekedetének annak színvonalának emelése a harmadik Orbán kormány országlása idején megkezdődött, sőt az akarat érvényesülési szándéka jelen volt az első Orbán kormány működése idején. A második Orbán kormány kormányzásának az időszakában az irányítás z kérdésköre nem kapott jelentőséget, érthető módon a nyolc éves szoci kormányzás hibáinak a korrigálása volt a meghatározó kormányzati cselekvés fő vonulata.

A vezetés tudományának az oktatása nálunk már a rendszerváltás előtt megkezdődött. A vezetés tudományának oktatása meghatározó módon a mérnökökhöz közel álló tudományából merített. Az irányítás, fizikai rendszerek irányításának nyílt (vezérlés) és zárt (szabályozás) módozatának területéből.

A számítógépek megjelenésével és új diszciplinák megjelenése a kínálatot kibővítette.

A teljesség igénye nélkül utalunk a modellek alkalmazására. Paksi Atomerőmű irányításának támogatásához reaktor szimulátor fontossága már a hetvenes évek elején fontosságot kapott nálunk.

Mindnyájunk számára természetes, hogy az irányításnak az élőlények és a gépek körben való módozata közé nem tehető egyenlőség. A mérnök által a modulba betáplált algoritmus minden körülmény között változatlan. A kormánygépezetében résztvevőkbe pártjuk által „betáplált” eszmeiség nem. A harmadik Orbán kormány irányítási rendszerének meghatározó kormányzati tagja Lázár János. Az irányítás nagyabb részben nyílt ciklusú, vezérlés volt. Lázár János 112 sajtótájékoztatóján kifejezettek időnként eltértek a kormányzat akarattól, sőt Lázár gyakran adaptív módon járt el, átprogramozta önmagát.

A Miniszterelnöki Kormányiroda és a Miniszterelnöki Kabinetiroda előállásával az irányítás zártkörű (szabályozás) jellege vált meghatározóvá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda, mint a szabályzó alrendszer regulátora, feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben garantálja a hasznos döntések érvényesülését.

A döntéseket a Miniszterelnöki Kormányiroda asztala körül üllők hozzák meg. Az asztal nem nagyobb egy átlagos család étkező asztalnál.

Mi a döntés? A lehetséges alternatívák közül a leghasznosabb kiválasztása. Nem a legjobb változat kiválasztása!

A szabályozási rendszer a visszavezetéssel az úgynevezett hibajel felcsatolásával teljes.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az illegális bevándorlás terén, stb….

A családi asztal körül helyet foglalóknak az időnként szükséges korrigálási tevékenysége a minimalizálódik, a Kabinetiroda jóvoltából, ezért állítják a reális zöldek, hogy az kormányzati irányítás színvonala növekedni fog.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5297