Reális Zöldek Klub - Mégsem lesznek erőművek a Dunán?

A közelmúltban derült ki -meglehetősen alulmarketingelt apróbetűs hírekből- hogy nem épülhetnek erőművek a Duna magyar szakaszán. De nézzük a tényeket! Valóban jó lesz ez Nekünk???

Szinte megválaszolhatatlan a kérdés: ha minden nagyobb folyó Európában gyakorlatilag végig van lépcsőzve, Magyarországon miért volt ennyire éles a tiltakozás bármiféle ilyenforma beruházás ellen? Ha csak a nyugati szomszédokat nézzük: Ausztria szereti a vízlépcsőket, igaz, az osztrák vízlépcsők mögött nincsenek tározó medencék (mint a bősi vagy a kiskörei vízlépcsőnél), s nincsenek elöntött területek sem. Ezek a főmederbe duzzasztanak vissza. Az osztrák vízlépcsők egyike sem csúcsrajáratásra készült, a vízszinteknek nincsen napi ingadozása. A közel 400 kilométeres osztrák Duna-szakaszon a lakosság teljes békességben él együtt a duzzasztott vízszintekkel; a 159 méter szintkülönbségből 112 métert energetikailag hasznosítva, mely így Ausztria villamosenergia-szükségletének negyedét teszi ki.
Igaz, a mellékfolyókat ők gravitációsan be tudják vezetni az alvízbe, nálunk ez a kisebb szintkülönbség miatt nem megoldható. Így viszont kotrással oldjuk meg a lebegtetett hordalék kérdését, ami alsó vízlépcsők normál folyami használatával kiküszöbölhető lenne!
Az energetika, a vízgazdálkodás, a közlekedés, a környezetvédelem és a mezőgazdaság, valamint egyéb gazdasági ágazatok érdekeit mi szolgálhatná vajon jobban?

A Szigetköz a vízpótlás dacára is épp csak vegetál, az öntözés nehézkes, a víz nitrátszennyezése pedig elkerülhetetlen eutrofizációs mókuskerékbe ugrasztja bele a mezőgazdaságot.
Eltűntek a süllők, a márnák; lassan elássuk az utódaink elől a Duna medrét, Szlovákiának adományoztuk a vizet (sőt, az Oroszvárra telepített csáposkutaknak a felszín alatti vizet) és az energiát...
A Duna Védelmi Egyezmény egyik fő kritériuma pont a 'megelőző szemlélet gyakorlása', amihez valljuk be, nem politikai indulat, hanem szakértői megfontolás lenne szükséges. A nemrégiben életre hívott Duna Stratégia vajon képes lesz minden igényt kielégítő megoldást találni?
A magyar nemzet polgárainak politikai megosztottsága és a jelenlegi feszült légkör nem éppen kedvező talaja a kényes kérdésekről való döntéseknek, de még az állásfoglalásoknak sem. Nos, hogyan lehet akkor laikus "politikus-szemmel" egyértelműen, magabiztosan kijelenteni, hogy tilos az erőműépítés? Ki számolt utána, hogy a komplex károk melyik esetben lesznek magasabbak? Vagy az már nem számít, hogy 30 év múlva pont az a VÍZ lesz a legnagyobb kincs, melyet mi most pazarolunk el??

Csak egy lehetséges megoldást kívánok most felvázolni, ami talán egy laikus környezetvédőtől sem tűnik kivitelezhetetlennek: Magyarország a környezetvédelmi aktivisták heves ellenkezésével kísérve megépíthetné a nagymarosi (vagy másik, illetve több alsó-) gátat, s cserébe több víz lenne a jutalma. Visszaduzzasztással amúgy maga is hatással lenne a vízállásra. Ez a variáció áramtermelési előnyökkel és rengeteg további elszámolási vitával járna, de a jelenlegi alacsony vízállás kérdése természeti szempontból megnyugtatóan végződne. Jelenleg kotrással oldják meg a hajózhatóság problémáját, ami egy végeláthatatlan negatív körforgást eredményez: a kikotort meder ugyanis hosszútávon tovább mélyül, és a vízszint tovább apad. Előnyére válna ez a változat a közlekedésnek azért is, mert a szabvány szerinti 5000 bruttóregisztertonnás folyami önjáró uszályok számára végre normális hajózást tenne lehetővé, és a Nagymaros feletti szakaszon nem kellene a megfeneklést elkerülendő teher-korlátozással számolni.

A Mosoni-Duna torkolatához igenis kellene építeni egy kis szerkezetű, elfektethető gumigátat -gyakorlatilag egy kisebb duzzasztóművet-, amivel legalább a Mosoni-Duna vizét megtámaszthatnánk, és ezzel helyettesíthetnénk a régi vízszintet. Efölött viszonylag szűk a meder és ott kedvezőbb állapotok vannak, de az alsó szakaszán javításra lenne szükség; ezt Győr esetleges jövőbeli kikötője is indokolná, hisz egy szakaszon ekkor át kellene helyezni a torkolatot az átfolyó vízforgalom elkerülése végett.

Jómagam gazdasági szakemberek, politikusok, nemzetközi jogászok és környezeti szakemberek tömegének együttes véleményét osztom a fenntartható fejlődés, a túllövés következményeinek enyhítése és az előrelátó természeti gazdálkodás tekintetében. Egyes előrejelzések szerint az ember ökológiai lábnyomának -mely már így is túllépte a korlátait- egyik érezhető hatása: az ivóvíz hiánya az emberiség legégetőbb problémái közé növi ki magát a nem túl távoli jövőben, már 30-40 év múlva. Ezt a sajnálatos látomást nem szabad nem figyelembe venni, mert előfordulhat, hogy egyszer nagyobb harc folyik majd a vízért -és ezzel összefüggésben a gabonáért-, mint az olajért. Ha nem is ennyire borúlátóan, de reálisan számbavéve Magyarország amúgy felszín alatti vizek ügyében kedvező földrajzi adottságait a nagy folyók bizony “felülről” érkeznek, s a C variáns példáján okulva gondolnunk kell a víz megtartására. Ez pedig vízi erőművek, duzzasztók nélkül nem lehetséges...

Természetesen ha van egyéb megoldás, jó lenne, ha valaki végre megtalálná és megvalósítaná,
én szellemi útravalónak Al Gore szavait adnám a kezébe:

„Mindenünk megvan a válság megoldásának elkezdéséhez, talán csak a cselekvési szándék hiányzik. De a tenni akarás maga is egy megújuló erőforrás.” (Al Gore: Kellemetlen igazság)

Tisztelettel,

Dr. Kocsis Katalin Dorottya