Az SZDSZ neoliberálisai átprogramozták az agyukat!
Dátum: 2010. September 22. Wednesday, 12:19
Rovat: Energia


A Magyar Energetikai Társaságba a rendszerváltást követően azok szakemberek tömörültek, amelyek az erőműveket és áramszolgáltatókat állami szektorban kívánták volna megtartani, úgy ahogyan ez a szocializmus idején volt és a klasszikus kapitalizmusban is létezik.

Az SZDSZ-nek 1994-ben kormánypárttá történt avanzsálását követően az SZDSZ neoliberális körei gondoskodtak a MET –be tömörült energetikusok agyának az átprogramozásáról, hogy az energia szektornak magyar tulajdonból, más államok tulajdonába való átadásával szemben a Magyar Energetikai Társaság ne emeljen szót..Céljuk eléréséhez kiváló partnernek bizonyult Ámon Ada, (Energia Klub) és Lukács András (Levegő Munkacsoport).

A Magyar Energetikai Társaság (MET) 1991-ben alakult meg. A szervezet megalakítását az energetikai szakma ismert képviselői szorgalmazták. A MET megalakítói szerint a rendszerváltozás előtti szakmai egyesületek szinte kivétel nélkül a hatalom szigorú felügyelete alatt működtek és annak kiszolgálói voltak, legtöbb esetben a „szakmai pecsétet” adták a politikai döntésekhez. Valójában a rendszerváltás előtt a politikai vezetés és az energetikus szakma képviselői között kapcsolati viszony a fentinél sokkal árnyaltabb volt. A rendszerváltás előtt az energetikusokat az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) tömörítette. Az ETE keretében 1991-ig szakosztályokban és munkabizottságokban folyt a szakmai díszkurzus, ütköztek egymással a néha egymással ellentétes nézetek.

A múltban soha sem fordult elő, ami a rendszerváltást követően igen. A politikai akarattal szemben véleményt nyilvánítót, a politika jószerivel üldözze, kiközösítse. Az 1992-ben megalakult reális zöldek szervezete 18 éve ellenzékben kényszerül lenni, mert támogatja Nagymarosi vízlépcső felépítését.

Elnökünk Juhos László üldözése már egy évvel a reális zöldek szervezete megalakulása előtt vette a kezdetét, a MET megalakulásakor. A MET megalakulására 1991-ben a Budapesti Műszaki Egyetem „D” épületének egyik termében került sor. A szervezet megalakulását követően az alapítok a média számára közlemény kiadásáról állapodtak meg. A média számára szánt közlemény tervezetét az alakuló közgyűlésen Járosi Márton ismertette az alapítókkal. A közlemény fogalmazói szerint „ami az energetikában a múltban történt az mind rossz volt”.

Juhos László, MET alapító tag a fenti megállapítást kifogásolta, szerinte a múltban voltak jó és rossz döntések egyaránt az energetika területén, egyértelműen azt kijelenteni, hogy a múltban minden döntés hibás volt, nem felel meg a tényeknek, mondta Juhos. Juhos véleményéről Járosi Márton szavazást rendelet el. Az alapítók nagy többsége osztotta Juhos László véleményét.

A MVMT vezetésének az élen a MET megalakulását követően rövid időn beül váltás történt Halz József és Járosi Márton kerültek a Tröszt élére, Juhos László pedig 40 évi villamos energia iparágban eltöltött szolgálati idő után az utcára.

Járosi Mártonnak ezt követően még nyolc évre volt szüksége, hogy felismerje a MET valójában nem a nemzeti energiapolitika szolgálatában tevékenykedik, hanem a politika kegyet keresi, amikor határozottan nem lépett fel az energetika kiárusításával a nemzetellenes liberalizálással szemben. A MET hallgatott a privatizációban kérdésében kereste liberalizációban érdekeltek kegyét, ezért a MET 1999. évi rendkívüli közgyűlésen Járosi Márton és híve kiváltak a MET –ből, megalakították az Energiapolitika 2000 Társulatot.

A MET szűklátókörűségének az illusztrálása céljából közzé tesszük a MET 1995-ben megtartott ankétjára szóló meghívót. Az ankéton Ámon Ada és Lukács András zöld mozgalmárok „oktatták” az ankét résztvevőt. A MET vezetése 1995-ben nem volt képes felismerni, amit a reális zöldek 1991.ben felismertek, hogy az Energia Klub és a Levegő Munkacsoport valójában zöld mezbe bújt, az országot gödörbe lökni akarók szolgálatában működő társaság. (Zöldike)








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1810