Sólyom László köztársasági elnök, az MTA rendes tagja részt vett és beszédet ...
Dátum: 2009. May 06. Wednesday, 13:38
Rovat: Közéleti magazin


Sólyom László köztársasági elnök, az MTA rendes tagja részt vett és beszédet mondott az MTA 179. közgyűlésének nyitónapján.
A reális zöldek álláspontja szerint önmagában az a tény is lesújtó az Akadémiára nézve, hogy Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.


Részletesen nem elemezzük a Köztársasági elnöknek az Akadémia közgyűlésének nyitó napján elmondott köszöntőjét, azt bárki elolvashatja az Akadémia honlapján. Honlapunkra feltettük Sólyom Lászlónak az Akadémián egy korábban sorra került rendezvényén elhangzott beszédét, és azt tapasztaljuk a „kutyát” semmi érdekli az Államfő megnyilatkozása.
Sólyom Lászlónak a közgyűlésen elmondott köszöntője ismételten megerősítette a reális zöldek véleményét a Köztársasági elnökről, hogy Sólyom László féligazságokat fejez ki.
Tapasztalatból állítjuk féligazságokat kifejezőkkel nem érdemes szellemi párbajt vívni.
Csupán egy rövid részt idézünk Sólyomnak az Akadémia közgyűlésének nyitó napján elmondott beszédéből:
„Az Akadémia szorgalmazza és segíti a tudományos kutatások eredményének társadalmi és gazdasági hasznosítását. Az Akadémia köztestületi szervei és intézetei bármely tudományos és társadalmi kérdésben elvi, vagy egyedi állásfoglalást tehetnek. Sőt, az Akadémiának az Országgyűlés vagy a Kormány kérésére szakmai véleményt kell nyilvánítania. Ezzel kapcsolatban csak azt sajnálom, hogy az Alapszabály az Akadémiát titkos tanácsossá teszi. Eszerint ugyanis a vélemény csak a felkérő jóváhagyásával tehető közzé. Emellett is szólnak érvek. A nyilvánosság terhe mellett nyilván kevesebb felkérés érkezne. De éppen a napokban láttam viszont a televízióban Szentágothai János parlamenti felszólalását a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló szavazás előtt, amelyben elmondta, hogyan manipulált a kormány a nyilvánosságra nem hozott akadémiai véleményre hivatkozva.” Idézet vége.
Most egyik másik idézet következik
A Reális Zöld valóság 2007. évi őszi számából (11. oldal) (A szám a honlapunkon elérhető!)
„Szentágothai János,
akadémikus
a Magyar Páneurópai Unió elnöke

A vízerőmű-rendszer ellenzőinek szimbolikus vezetője 1994. aug. 20-án Nagymaroson munkaebéden találkozott Dr. Habsburg Ottóval, a Páneurópai Unió nemzetközi elnökével. Ez alkalommal tájékoztatta Habsburg Ottót arról, hogy megváltoztatta Nagymarosról kapcsolatos álláspontját. A művet fel kell építeni, mert annak elhagyása több kárt fog okozni, mint az üzembe helyezés. A mű a Duna-Majna Rajna csatornával az európai összetartozás szimbóluma lehet. Szentágothai professzort halála megakadályozta abban, hogy álláspontját szélesebb körben kifejtse. A német, szlovák és magyar páneurópások többször felajánlották, hogy az egységes európai gondolat szellemében segítenek a rendezésben, erre azonban a magyar oldalon egyik politikai erő sem tartott igényt.”Idézet vége.

Szentágothai, tehát halála előtt felismerte, hogy tévedett a vízlépcső megítélésében.
Felvetődik a kérdés Sólyom László köztársasági elnöknek mikor esik le a tantusz végre? (Zöldike)






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1009