| Nem hittek a szemüknek: harminc éve terelték el a Dunát |
|
 Forrás: https://telex.hu/belfold/2022/10/24/nem-hittek-a-szemuknek-harminc-eve-tereltek-el-a-dunat
A Dunacsúnynál felállított tribünön 200 akkreditált újságíró láthatta, hogy 1992. október 24-én délután két órakor megkezdődött a Duna áttöltése a Pozsonytól délre kialakított mesterséges mederbe. A magyar politika és az azt csapdába ejtő Duna Kör nem hitte el, nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet. A szigetközi hullámtér gyakorlatilag kiszáradt, és 1995-ig kellett várni, hogy egy fenékküszöbbel legalább az ágrendszer felső része megmenekülhessen. Máig rendezetlen azonban az Öreg-Duna helyzete, ahol addig hajók jártak a vízen.
„Heves viták voltak a Parlamentben, valóban eltereli-e Csehszlovákia a Dunát. Voltak, akik a dunacsúnyi építkezést csak papírtigrisnek nevezték. Kollégáim a helyszínen jártak, látták az építkezést, egyértelmű volt, hogy északi szomszédunk lépni fog. A kormány tárgyalt erről, de érdemi döntések nem születtek” – így emlékezett vissza a Telexnek a harminc éve történtekre Keresztes K. Sándor, akkori környezetvédelmi miniszter. Keresztes K. Sándor hajlandó volt meghallgatni a helyiek szakmai érveit, ki is állt mellettük, ésszerű kompromisszumot keresett a szomszédos országgal, de itthon a vízlépcső-ellenes zöld mozgalom erősebb volt, és ez Keresztes politikai karrierjébe került. Máig állítja, ha az Antall-kormány elfogadta volna az általa javasolt egyezséget (amely nem adta volna ki a Nagy-Duna vízellátását a kezünkből), akkor nem lennénk ilyen vert helyzetben.
Már egy éve látták, hogy a szomszédban építkeznek
Az előzmények 1977-ig nyúlnak vissza, amikor Csehszlovákia és Magyarország államközi szerződést kötött a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésére. Ebben a Szigetköz (ahol ekkor már az Öreg-Duna medre a felső vízlépcsők miatt mélyült, az általa táplált mellékágrendszer pedig feltöltődött) esetleges környezeti káraival nem foglalkoztak. A helyi vízügyeseknek köszönhetően lehetett végül megtervezni a vízpótlást, és az a beruházás részévé vált. Ebben Jakus György akkori győri vízügyi igazgatónak nagy szerepe volt, akit aztán a rendszerváltás után lehazaárulóztak a „méregzöldek”.
A Szigetköz ugyanis a rendszerváltás áldozata lett. Helyi szakemberek tehetetlenül nézték, ahogy a „vízlépcsőt vagy demokráciát” szlogent hangoztatva a fővárosi Duna Kör tüntetései a politikát is foglyul ejtik. 1989 augusztusában leállították az addigra 90 százalékban kész dunakiliti duzzasztómű építését, és vele együtt a vízpótló rendszer is ment a kukába.
Az észérvek már semmi sem jelentettek, hiába figyelmeztették a kormányt, hogy Csehszlovákia eltereli a Dunát, és a vízkormányzás kulcsa a kezében lesz, a döntéshozók ezt nem akarták elhinni. Pedig már 1991 őszén látható volt, hogy a bősi erőmű atyja, Julius Binder vezetésével építkezésbe, új üzemvízcsatorna kialakításába fogtak a határ túloldalán. Kertész József akkori szigetközi szakaszmérnök is látta ezt, abban az időben még kitűzőhajóval járták be a határszéli Duna-szakaszt.
Térképünkön látható, hogy a határ szlovákiai oldalán, Dunacsúnynál zárták el a folyó útját a régi meder felé, s terelték a Duna vizének nagy részét a mesterségesen kialakított üzemvízcsatorna felé, Bős irányába.
A szakaszmérnök dühös és szomorú volt
Tudták, hogy a „C” változat megépítésének, vagyis a Duna elterelésének a Szigetközre nézve rendkívül káros következményei lehetnek. A főmederben kialakult alacsony vízszintek következtében a hullámtéri mellékágrendszerekben szélsőségesen alacsony vízszintek alakultak ki, a medrek nagy része kiszáradt.
„Ma már könnyebben tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy mit éreztem harminc évvel ezelőtt, mivel az azóta eltelt évtizedekben a szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótlórendszerek megvalósításával a Szigetközben komoly eredményeket sikerült elérni, de akkor dühös és rendkívül szomorú voltam.
Bekövetkeztek az előrejelzéseink, azóta a Duna főmedrében csak annyi víz érkezik, amit a szlovák fél átad, a Dévény felől érkező víz jelentős része azóta a bősi erőművön keresztül folyik le, az Öreg-Duna medrébe átadott vízhozam töredéke a folyó természetes vízhozamának, a Rajka-Szap közötti szakaszon alapvetően megváltozott a vízjárás.”
A vízügyesek számára az elterelés után a vízpótlás keresztülvitele sem ment könnyen: előbb a dízelszivattyús vízpótlás mellett döntött a politika. Elképesztő környezeti károkat és zajterhelést okozva, iszonyatos költséggel szivattyúzták éjjel-nappal rendkívül kis hatékonysággal a vizet az ágrendszerbe, miközben az állatvilág még a környékről is elmenekült.
1995-ig kellett várni, hogy megépülhessen a Dunakiliti fenékküszöb, mely a szigetközi ágrendszer felső és középső része felé terelte a vízpótláshoz szükséges vizet. Eközben légvonalban pár száz méterre az alig kihasznált dunakiliti duzzasztóműtől, a szlovák oldalon, a széles, mesterséges felvízcsatornában folyik a Duna java, forgatja a turbinákat, termeli az áramot a bősi erőműben. Erről mi önként lemondtunk.
Kertész József úgy folytatta: az azóta eltelt időszakban a beavatkozásaik során kiépültek az alapvetően jól működő szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótló-rendszerek. „Erre nagyon büszkék vagyunk. A vízpótló-rendszer fejlesztése az Alsó-Szigetközben 2015-ben fejeződött be. Fontos lenne még a régi Duna-meder vízszintjének emelése, ökológiai szabályozása. Ennek azonban közös magyar és szlovák feladatnak kell lennie” – mondta.
Kertész József az alsó-szigetközi ágrendszer vízpótlása után – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Kertész József az alsó-szigetközi ágrendszer vízpótlása után – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Ki vállalta a felelősséget?
1992. október 24-re kétszáz akkreditált újságírót vártak az ideiglenes tribünre Dunacsúnynál, ahol délután két órakor megkezdődött a meder áttöltése. Éjjel-nappal hordták a teherautók a Magyarországról beszerzett, Pozsony felől érkező egy köbméteres betonkockákat, és bár Binder azt ígérte, fél évig még nem indulnak be a bősi turbinák, addig meg lehet egyezni, néhány nap sem kellett a beüzemeléséhez.
Addigra a Duna java már a túloldali üzemvízcsatornába folyt. Dunakiliti akkori polgármestere, Szokoli Sándor erdei utakon közelítette meg Dunacsúnyt, és látta a köbös betonkockákat, amelyek elvágták a víz útját a faluja felé. Mint a Telexnek elmondta, az idő beigazolta a félelmeiket. Kiderült, hogy a Duna Kör által harsogott ökológiai katasztrófa nem az építkezéssel, hanem a leállítással (ennek következtében az eltereléssel) következett be. Szlovák oldalon pedig a Duna vizét nemcsak áramtermelésre, de környezetvédelemre is fel tudják használni. Azzal, hogy a dunakiliti duzzasztómű nem készült el, a szigetközi vízpótlást is sutba dobták akkor a döntéshozók.
Azt sem hitte, hogy a fenékküszöb megépítésére még éveket kell várni, hiába bizonygatták ennek szükségességét Gyurkó János környezetvédelmi miniszternek. Szokoli most az kérdezi: akik őket fenyegették, hogy vállalják-e a felelősséget a vízlépcső okozta esetleges környezeti károkért, azok közül kit vontak felelősségre a történtekért? A volt polgármester szerint még az eszement dízelszivattyús vízpótlást is jónak tartotta a Duna Körös Vargha János, csak szerinte elektromos szivattyút kellett volna alkalmazni.
Sovány egyezség is jobb lett volna a kövér pernél
A Duna elterelése után 1992 októberében lassú halál indult a Szigetközben, milliószám pusztultak a halak, a vízmércék szárazon voltak, közben lejjebb a folyón, 1993 februárjában 7 milliárd forintból megkezdődött a nagymarosi gát lebontása. 1995 májusában elkészült a dunakiliti fenékküszöb, mely megmentette az ágrendszert, de az Öreg-Dunát elvágta tőle, és ott egyes részeken még most is mederfeneket ér az evezőlapát.
A Duna elterelése után ilyen állapotok lett Dunakilitinél 1993-ban a szigetközi ágrendszerben – Fotó: Kertész József archívuma
A Duna elterelése után ilyen állapotok lett Dunakilitinél 1993-ban a szigetközi ágrendszerben – Fotó: Kertész József archívuma
Bár Horváth József akkori köztársasági megbízott is azt javasolta, hogy egy sovány egyezség is jobb egy kövér pernél, a hágai nemzetközi bíróság elé vittük az ügyet, ám ott sem jutottunk előrébb.
A vízkormányzás kulcsa szlovák oldalon van, a bősi turbinák nekik termelik az áramot, miközben magyar részen, ahol a kilencvenes évekig hajók közlekedtek, most csak a kárókatona figyeli a meder közepén kiálló köveken, hogy aznap nemeshal csúszhat-e végig a torkán.
Civil ellenállás, ami politikai mozgalommá szélesedett
A bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás a rendszerváltás szimbóluma volt, melyben az 1984-ben alakult Duna Kör játszott vezető szerepet. Környezetvédelmi témákban nyilvánítottak véleményt szamizdat hírlevelekben, nyilvános vitákat, tiltakozó akciókat szerveztek. 1985 decemberében a szervezet alternatív Nobel-díjat kapott munkájáért.
A vízlépcső kapcsán aztán politikai mozgalommá szélesedett civil ellenállásuk. Féltették ugyanis Nagymaros természeti értékeit, elutasították a kompromisszumos megoldást, vízlépcső ügyben csak a leállítást és visszabontást tudták elfogadni. Összesen 160 ezer aláírást gyűjtöttek a nagymarosi gáttal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéshez, amitől a politika is megijedt. Az ökológiai károk és a természetrombolás mellett azzal érveltek, hogy a beruházást a kommunista diktatúrára jellemző döntési folyamat előzte meg, amely a párt érdekén kívül semmit és senkit sem vesz figyelembe.
A tiltakozásokat és az ellenállást látva Nagymarost visszabontották, a dunakiliti duzzasztóművet nem fejezték, s ez is bizonyította, hogy az akkori (politikai) rendszer már nem volt életképes. Miután a Duna Kör idehaza elérte célját, ennek következményeként Csehszlovákia elterelte a Dunát, ezzel a vízkormányzás kulcsát magához ragadva. A magyar kormány válaszul keresetlevelet nyújtott be a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A Duna Kör egyik alapítója, Vargha János vezetésével a környezetvédők ezután az elterelés ellen tiltakoztak (a határon túl már kevés sikerrel). A viták miatt a szigetközi vízpótláshoz szükséges fenékküszöb megépítése is éveket késett, feltehetően részben azért is, hogy minél jobban be tudjuk mutatni a kárainkat a bíróság felé. Magyarország azonban nem tudta megvédeni álláspontját Hágában. A testület 1997-ben kimondta, hogy nem volt jogunk felmondani az 1977-es államközi szerződést Csehszlovákiával, nem volt jogunk leállítani a nagymarosi építkezést, ellenben az 1993-ban függetlenné vált Szlovákiának joga volt megépíteni a C-variánst, de azt jogtalanul helyezte üzembe, így erről tárgyalnia kellett volna a magyar féllel. 2010 és 2015 között uniós pénzekből készültek el azok a műszaki beavatkozások, amelyek megoldják az Alsó-Szigetköz vízpótlását.
|
|
Dátum: 2022. October 24. Monday, 20:54 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0
Szavazat: 0
|
|
| |
|
|
|
|
