Észrevétel - A Rákóczi Szövetség szervezésében a Tiszalöki Emlékmű is ... |
|
A Rákóczi Szövetség szervezésében a Tiszalöki Emlékmű is, szándékában áll a határon túli fiataloknak felkeresni.
A Magyar Országgyűlés 1992-ben törvényben mondta ki, hogy a vízlépcső építése ökológiai agresszió a természettel szemben.
A duzzasztás szó Magyarországon szitokszó! A világon egyetlen országban nem!
Az EU az Országgyűlést a duzzasztás ökológiai agresszió a természettel szemben törvényben kinyilvánított ostobaságát hatályon kívül helyezése kérte.
A törvényt az EU kérésére az Országgyűlés 2003-ban kénytelen volt hatályon kívül helyezni.
A Törvényhozó eljárását a rendszerváltáskor a Rákóczi Szövetség támogatta, nyomás gyakorlást folytatott. A Rákóczi Szövetség képviselőit fogadta az MDF frakció vezetője. A Rákóczi Szövetség a HÍRMONDÓ kiadványában állított hazugságokat a bősi vízlépcsőről.
1991-ben a Rákóczi Szövetség elnöke Halz József lesz az Magyar Villamos Művek Tröszt vezérigazgatója, amelynek egyik vezetőjeként a Rákóczi Szövetség eljárását elleneztem.
Az eredmény, 40 évi villamos energia iparágban eltöltött szolgálatomat követően, 1991-ben kirúgtak, munkanélküli lettem
Juhos László, a RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ TAGJA
1950 tavaszán kezdődött a Tiszalöki Vízlépcső építése. Üzembe helyezésére 1954. május 9-én került sor.
A vízlépcső ellenes törvényt az EU kérésére az Országgyűlés 2003-ban kénytelen volt hatályon kívül helyezni.
Erről a tényről a hazai közvélemény nem tud.
Olvasói levél a HVG-be
Tisztelt Szerkesztőség!
Börtön helyett, Vörös Csillag érdemrend.
Igaza van Szabó Gábor, kiváló újságíró munkatársuknak, amikor „Mit hozott a víz” című írását ( HVG 2004.május 29.) azzal vezeti be, környezetvédelmi aggályok miatt ma széles társadalmi ellenállás szerveződne a tiszalöki vízlépcső megépítése ellen.
A vízlépcsők nem ellenségei a környezetnek. Mint minden műnek, így a vízlépcsőnek is van negatív hatása a környezetére, de ha a mérleg két serpenyőjébe tesszük a hátrányokat és az előnyöket, az utóbbi oldalára billen a mérleg nyelve.
Szabó Gábor Úr írása az ötvenéves tiszalöki vízlépcsőről szóló Illényi Balázs, nevével jegyzett „Lépcsőfordulók” című íráshoz kapcsolódva jelent meg.
Illényi Balázs, írásában említést tesz L.A. ELIAVA, a Tbiliszi Állami Vízerőmű-tervező Intézet igazgatójáról.
A igazgató annak okán jött 1951-ben Magyarországra, hogy a tiszalöki építkezés párttitkárának feljelentése tárgyában „igazságot szolgáltasson”.
Az történt ugyanis, hogy a vízlépcső alapozásához a helyszíni építéseket is irányító Mosonyi Emil, Vas Zoltán jóváhagyásával Nyugat- Németországból rendelt vasszálfa gerendákat.
A gerendákat annak rendje és módja szerint felhasználták az alapozáshoz, azaz mélyen beverték a földbe. A pártitkár a gerendák földbe verése miatt feljelentést tett az AVH-nál. Szerinte a gerendákból rengeteg új házat lehetett volna építeni a föld felszínén.
A feljelentés hallatán Mosonyi kétségbe esetten fordult Vas Zoltánhoz, arra hivatkozással, hogy a gerendák megrendelését Vas maga is, aláírásával jóváhagyta. Mosonyi kérte Vas Zoltánt, tisztázza őt a feljelentővel szemben.
Vas válasza a következő volt: Kedves „Mérnököm”, a feljelentéssel szemben nincs módomban Önt tisztázni, mivel a feljelentés Gerő elvtárs címére érkezett, és Gerővel szemben még én sem védhetem meg Önt.
Döntsön a feljelentés ügyében szovjet szakértő, határozott végül Gerő. Így került ELIAVA Magyarországra, Tiszalökre, az építkezés helyszínére.
ELIAVA, tanulmányozta a tiszalöki terveket, nagyon jól érezte magát hazánkban, jól beszélt franciául és angolul is. Minden fajta programot szerveztek számára a tudományos élet képviselői, hogy kedvében járjanak, még azért is, mert sehogy sem akarta bejezni a tervek tanulmányozását.
Végül még is csak sor került a végső tárgyalásra, amelyen a legfőbb szakértő és bírói szerepet ELIVA látta el. Vele szemben egy hosszú asztál másik oldalán a vádlottak padján Mosonyi ült. Mosonyi, három napi hideg élemmel teli zsákjával érkezett a tárgyalásra, biztos volt benne a tárgyalóteremből az útja a börtönbe viszi. Az ajtóban két ávéhás várokozott bilinccsel a kezében.
A tárgyaláson ELIVA, hosszan beszélt a vízlépcsők előnyéről, végül kijelentette a tiszalöki vízlépcső tervei, megfelelnek a legmagasabb szovjet-tervezési irányelveknek.
A tárgyaló teremben nyílt taps tört ki.
Mosonyi, az építkezés vezetője börtön helyett, megkapta a Vörös Csillag érdemrendet.
Juhos László, a Reális Zöldek Klub elnöke
Az MDF kormány Miniszterelnöke Antall József, akinek a sógora Mosonyi Emil, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki a Magyar Királyi Vízerőhivatal vezetőjeként Kállay Miklós miniszterelnök és Bornemissza Géza közlekedési miniszter megbízásából 1942-ben jelölte ki a nagymarosi vízlépcső helyét, amelyet a Duna –kör sztálinista műnek kiáltott ki.
Lezsák Sándor a Lakitelek Alapítvány kuratóriumi elnöke kertjében 1987. szeptember 27-én alakult meg az MDF. Lezsák 1994. áprilisa óta országgyűlési képviselő. Lezsákot 2004. június 21-én - nem sokkal az európai uniós választásokat követően, saját politikai stratégiájának képviseletére - Lakitelek-munkacsoportot alapított. Október 27-én kizárták az MDF-frakcióból. A november 8-i plenáris ülésen bejelentett kizárástól független képviselőként folytatja törvényhozói munkáját, ezért december 20-án rendészeti bizottsági tagságától meg kellett válnia. A 2006. évi országgyűlési választásokon Bács-Kiskun megye 3. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a nemzetbiztonsági bizottság tagja, illetve 2006. június 8-tól az Országgyűlés alelnöke.
Miért kötjük össze Lezsák személyét a fentiekkel?
Mert Leszák Sándor, 2008. szeptember 6-án Lakitelken a Duna- Tisza csatornáról sorra került rendezvényen kimondta Mosonyi Emil nevét, és ez sokakat bátorításra ösztönöz a reális zöldek értesülése szerint.
Az esemény kapcsán emlékeztetünk arra is, hogy 2006-ban a Kormány javaslatára Sólyom László kénytelen volt Mosonyi Emilnek Széchenyi díj oda ítélésében közreműködnie.
Sólyom első nekifutásában megkérdőjelezte Mosonyi kitüntetését Széchenyi díjjal.
Bayer Zsolt, az ECHO TV munkatársa a Magyar Nemzetben megjelent írásában az kérdezte: Ki az a Mosonyi Emil? (Zöldike)
|
|
Dátum: 2020. October 02. Friday, 13:29 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0 Szavazat: 0
|
|
|
|
|
|
|