Választ kell adni az éghajlatváltozásra |
|
"Választ kell adni az éghajlatváltozásra" (Forrás: Dr. Nagy István miniszter, 2020. október 1., Kossuth Rádió)
A reális zöldek emlékeztetik a Miniszter urat, hogy a választ a Magyar
Országgyűlés 2007-ben megadta. Néhányan a válaszadók köréből a negyedik
Orbán kormány gépezetének a tagjai.
Dr. Nagy István miniszter figyelmébe ajánlják a reális zöldek. A tudományos
ülés előadója: Lóránt Károly, a Nemzeti Fórum Gazdaságpolitikai Műhelyének a
vezetője. Lóránt úr előadásának a címe:"A környezeti problémák indukálta
gazdasági válságok napjainkban és a jövőben."
Soros György kottájából "játszott" a Magyar Országgyűlés!
A Magyar Országgyűlés, 2007-ben a nyitott társadalom szolgálatában alkotott
törvényt, Soros György kottájából játszott, a reális zöldek véleménye
szerint.
"Az éghajlatváltozás kockázata és a nemzetközi együttműködés:1992-2007."
címmel, Dr. Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
főosztályvezetője tartott előadást 2007. június 9-én az Országházban sorra
került "AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN!" című tudományos
konferencián.
Ezt követően a Magyar Országgyűlés 2007-ben a klímáról elfogadta a 2007. évi
LX. törvényt.
A Magyar Országgyűlés szerint a vízgőz nem üvegházhatású gáz!? Az
Országgyűlés szerint ernyőgáz/üveghatású ház: a szén-dioxid (CO2), a metán
(CH4), a dinitrogén-oxid (N2O), a fluortartalmú üvegházhatású gázok, a
perfluorkarbonok (PFC-k), a kén-hexafluorid (SF6) és a nitrogén-trifluorid
(NF3);
Faragó úr, 2020.szeptember 30-án az M5 csatorna "Ez a kérdés" vita műsorban,
Gulyás István szerkesztő/műsorvezető vendégeként egyetértett Dr. Héjjas
István véleményével, miszerint a vízgőz ernyő gáz.
A rendezvényről az összeállítás (MEGHÍVÓ) két oldal terjedelemben elérhető,
az összeállítás végén.
A reális zöldek írták
Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg Reményi Károly, akadémikus
könyve.
Reményi Károly a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint a
tudományos témákban nincsen konszenzus. Ott érvek vannak és ellenérvek.
Konszenzus és evidencia nincsen.
A könyvében az Akadémikus javasolja, hogy időnként vállalni kell a
világtendenciákkal szembeni állásfoglalást, mert a nemzetközileg elfogadott
álláspontok sokszor megvalósíthatatlan célokat tűznek ki. Tisztességes
szakmai döntéseknél nincs demokrácia és nem kell konszenzus, hanem a
tényeken alapuló érvelés szükséges.
Reményi akadémikus szerint a magyar energetikának számtalan neurotikus
pontja van, és tovább rontja a helyzetet az, hogy a társadalom
tájékozottsága nem megfelelő.
Nyitott társadalomért tett a magyar Országgyűlés!
A New-Yorkban bejegyzett Soros Foundation működését 1984-ben kezdte meg a
Budapesten. 2007-ben z Országgyűlés SOROS szolgáltában fogadott el törvényt.
Az Országgyűlés által 2007-ben elfogadott törvény a vízgőzt nem tarja ernyő
gáznak! A Reális Zöldek szerint a parlament 2007-ben SOROS elvárásának tett
eleget! Magyar Országgyűlés 2007-ben a klímáról elfogadott 2007. évi LX.
törvény elfogadáskor Soros György elvárásai szerint határozott. A Magyar
Országgyűlés szerint a vízgőz nem üvegházhatású gáz!? Az Országgyűlés
szerint ernyőgáz/üveghatású ház: a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a
dinitrogén-oxid (N2O), a fluortartalmú üvegházhatású gázok, a
perfluorkarbonok (PFC-k), a kén-hexafluorid (SF6) és a nitrogén-trifluorid
(NF3); A Föld vízhűtéses, a vízgőz a leghatékonyabb ernyőgáz.
Hálából Soros bejelentette, hogy bejelentette tíz éven át évi tízmillió
dollárral támogatja a klímavédelmet.
Juhos László, reális zöldek elnöke
2007 Szili Lezsák Duó by Reálzöldek Reális Zöldek Klub
|
|
Dátum: 2020. October 01. Thursday, 14:00 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0 Szavazat: 0
|
|
|
|
|
|
|