|
|
|
|
A Reális Zöldek Klub tudományos háttérének a művelői |
|
|
|
|
|
|
A Reális Zöldek Klub eszmeiségét kifejező írások szerzői |
|
|
|
|
|
|
|
Zöld Válasz |
|
|
|
|
|
Elnökségi meghívó 2016. január 15. |
|
|
|
|
|
|
|
Lajos király példájának a követését javasolják a Kormánynak a reális zöldek |
|
Reális Zöldek javaslata!
Lajos király példájának a követését javasolják a Kormánynak a reális zöldek.
Lajos király megakadályozta a forint kiáramlását az országból.
Dunai hajóvámszabályok.
1366 folyamán. Lajos király 1366-ban szabályozta a nyugati határszél és Buda közti dunai útvonalon közlekedő hajók vámtételeit. Vámot nyolc helyen kellett fizetni: Rajkán, Győrben, Komáromban, Zsitvatőnél, Esztergomban, Szobon, Visegrádon és Budán.
Bécs felöl posztóval megrakott hajók minden helyen mindegyik helyen annyiszor egy forintot, ahány láb a hajó a hajó közepén mért szélesség volt. A körtét és almát szállító hajók után összesen három, a feldolgozott vasárút fuvarozók után két forintot kellett fizetni. Magyarországról felfelé tartó hajók csak a vám felét voltak kötelesek fizetni.
Budától lejjebb még nem volt számottevő kereskedelmi forgalom.
A kitelepülők negyven dénárt fizettek, az országba letelepedés érkező jövevények, a ki és beutazó zarándokok, ill. a gyalogosok azonban vámmentesen hajózhattak.
|
|
Dátum: 2020. August 23. Sunday, 16:48 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0 Szavazat: 0
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolódó rovatok
|
|
|
|
|
|
Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek.
A közzétett hírek, vélemények és a hozzászólások szerzőik tulajdonai, minden más tartalom: © 1992-2014 a Reális Zöldeké.
A Reálzöldek honlapján megjelenő különböző írások és vélemények nem feltétlen tükrözik a Reálzöldek véleményét, hanem kizárólagosan a szerzőkét.
Üzenet a webmesternek: webmester@realzoldek.hu
PHP-Nuke © 2005 Francisco Burzi. A PHP-Nuke szabad szoftver, a licenszben leírtak alapján terjeszthet?, kötelez? terméktámogatás nem jár hozzá.
Oldalkészítés: 0.28 másodperc
:: fisubgreen phpbb2 style by Daz :: PHP-Nuke theme by www.nukemods.com ::
|