Évfordulók 0 A TÁVKÖZLÉS ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM VILÁGNAPJA május 17-e .
Mire jó a távközlés? Hogy a kormány bevezethesse a távközlési adót!
Manapság minden információ eladható! Egy vásárlói lista többet ér, mint a maga az árú.
Az informatika révén a modern társadalmak könnyen sebezhető váltak.
Mi ér többet a televízió vagy az internet?
A televízió inkább a diktatúrák eszköze. Magyarországon ugyan nincs diktatúra, csupán tekintélyelvű a demokrácia.
Amit a televíziók sugároznak, azzal sokakat félrevezetnek. A televíziók vonatkozásában kommunikáció egyirányú a nép nem beszélhet vissza.
A médiacápák agymosást hajtanak végre a magyar népen. Albert Camus mondta: Egy ország annyit ér, amennyit a sajtója.
Évforduló naptár
Orosz fűtőanyagot szállítanak próbaüzemre az Egyesült Államok egyik atomerőművébe – ebben állapodott meg a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern nukleáris üzemanyagot gyártó cégcsoportja, a TVEL és egy amerikai atomerőmű-üzemeltető társaság.
A partnercég nevét nem hozta nyilvánosságra az ügyletről kiadott Roszatom-közlemény, a Kommerszant moszkvai napilap azonban „ágazati forrásból” úgy értesült, hogy az amerikai aláíró a TVA vagy az az Exelon lehet, amely alacsonyan dúsított uránt amúgy is vásárol a Roszatomtól.
A moszkvai kormány jóváhagyta, hogy Oroszország exporthitelt nyújtson Bangladesnek és Iránnak.
Dmitrij Medvegyev miniszterelnök elmondta, hogy a pénzt az energetikai infrastruktúra fejlesztésére költik a külföldi partnerek. Banglades a korábbi hírek szerint 11,38 milliárd dollárt kap atomerőmű-építésre, Iránnak pedig – mint Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes még a döntés előtt közölte – két részletben 2,5 milliárd euró jut egy hőerőmű létesítésére és egy vasútszakasz villamosítására. A kölcsönök feltétele, hogy a finanszírozott beruházásokban orosz cégek is részt vegyenek.
2016. június 10-én, vasárnap este 9 óra környékén az indiai Kudankulam-2, 1000 MW teljesítményű orosz nukleáris blokk elérte az első kritikusságot.
A szükséges ellenőrzések és vizsgálatok elvégzését követően egy hónapon belül már csatlakozhat is a villamosenergia-hálózatra, hogy kiszolgálja az indiai villamosenergia-fogyasztókat. A blokk teljesítményét fokozatosan fogják emelni 50, 75, majd 90 százalékos szinte, így a 100 százalékos szint három hónapon belül érhető el.
Törökország mindent megtesz azért, hogy újraindítsák az Oroszországgal közös projekteket – jelentette be az ankarai miniszterelnök.
Binali Yildirim a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy különösen fontos olyan beruházások végigvitele, mint a Török Áramlat gázvezeték vagy az Akkuyui Atomerőmű, és növelni kell a Törökországba érkező orosz, illetve az onnan Oroszországba utazó török turisták számát is.
Értékmegőrző, oktató és kommunikációs funkciója is lesz annak az atommúzeumnak, amelyet a közeljövőben nyitnak meg Oroszországban, a Kaluga megyei Obnyinszkban, ahol 1954. június 27-én megkezdte a működését a világ első nukleáris erőműve.
A létesítmény kialakításáról nemrég írt alá szándéknyilatkozatot az Atomerőmű-üzemeltetők Világszövetsége (WANO), az Orosz Nukleáris Társaság (JaOR) és Obnyinszk önkormányzata.
Peking úszó atomerőművekkel erősítené tengeri pozícióját
Kína úszó atomerőműveket tervez telepíteni a Dél-kínai-tengerre, amelynek felügyelete folyamatos feszültségforrás a térség országai között.
A világ legnépesebb országa a magáénak vallja a 3 és félmillió négyzetkilométeres vízfelület 85 százalékát és a rajta lévő szigeteket, miközben a területre részben vagy egészben Brunei, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Tajvan és Vietnam is igényt tart. A reaktortelepítési terveket alig néhány nappal az után szellőztették meg Pekingben, hogy az ENSZ hágai állandó választott bírósága – a Fülöp-szigetek beadványára – alaptalannak minősítette az egyebek közt történelmi hagyományokra hivatkozó kínai igényeket, az ítéletet viszont Kína nem hajlandó elismerni.
Megállapodásokkal teremti meg az orosz segítséggel épülő bolíviai nukleáris kutatási és technológiai központ létrehozásának feltételeit a latin-amerikai állam és Oroszország.
Szakemberképzésről és az atomipar társadalmi elfogadottságának erősítéséről szóló együttműködési jegyzőkönyvet írt alá Luis Alberto Sánchez, a szénhidrogén- és energetikai ügyekért felelős bolíviai miniszter és Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgató-helyettese.
Több forrásból megjelent már az a hír, hogy 2016. május 8-án, „vasárnap délután valami egészen különös történt Németországban: egy napos és szeles nap volt, ezért délután egy óra körül az ország megújuló energiaforrással dolgozó erőművei az országosan fogyasztott 63 GW-ból mintegy 55 GW-t állítottak elő, azaz a fogyasztott elektromosság 87 százalékát”.
Arról is olvashattunk, hogy „az ominózus vasárnapi működés azért is volt izgalmas, mert megmutatta, hogy a rendszer jól bírja a terhelést, a víz-/nap-/szélenergiára és biomasszára épülő erőművek ki tudják szolgálni az igényeket”, bár azért „a vasárnapi túltermelés nem volt idilli, mert az ország energetikai rendszere még nem képes elég gyorsan reagálni egy ilyen helyzetre, az atomerőműveket és a szénerőműveket nem lehet ennyire gyorsan lekapcsolni, azaz ezek úgyis működtek és termeltek áramot, hogy arra valójában nem volt épp akkor semmi szükség.”
A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK ÜZEMIDEJE HÚSZ, AZ ATOMERŐMŰVEKÉ SZÁZ ÉV
A Paks II beruházás vehemens ellenzője, az Energiaklub néhány héttel ezelőtt hirdetést tett közzé a közösségi médiában, amely a Sugárveszély, vagy tavaszi szél? – Képbe hozó plakátverseny címmel plakátok elkészítésére buzdít, arra hivatkozva, hogy „az atomkorszak leáldozóban van”, és úgymond „a fejlett országokban ma már zöldenergiában gondolkoznak”. Békés típus vagyok, nem szeretek hadakozni, ám szakemberként engedtessék meg, hogy továbbra is ragaszkodjak a tényekhez.
Következő téma megtekintése Előző téma megtekintése Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban Nem mellékelhetsz fájlokat a fórumban Nem tölthetsz le fájlokat a fórumban